Szabad Földműves, 1951. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1951-08-26 / 34. szám
1951. augusztus 26. Sza&ttä fd&im.&tí 7 Az alkotmány évfordulóját a magyar dolgozók a békeharc fokozásának jegyében ünneplik Füredi József, a magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja Az egész magyar nép augusztus 20-án ünnepli az Alkotmány törvénybe iktatásának évfordulóját. Ezeréves történelmünk során ez az első, a magyar élet minden területére kiterjedő, az Állam életének minden problémáját szabályozó és a dolgozó nép érdekeit szolgáló alaptörvény. 1949-ben, olyan időben fogadta el az Országgyűlés az alapokmányt, amikor az imperialisták egyre nyíltabban készültek már a háborúra, minden problémájuk az volt, hogyan lehetne a háborús előkészületeket, a fegyverkezést még jobban fokozni, hogyan lehetne a dolgozókat még jobban elnyomni, kizsákmányolni. A magyar népi demokrácia azonban a békét akarja és ezt a békés munkát a szocializmus építését szolgálja az Alkotmány is. Az Alkotmány bevezetőjében megállapítja, hogy a Szovjetunió hatalmas győzelmei szabadították fel a magyar népet a nácizmus, a hazai nagytőke és a feudalizmus igája alól. A szovjethadsereg felszabadítása, a Szovjetunió azóta is napról-napra megnyilvánuló segítsége, példamutatása teszi lehetővé, hogy a magyar nép biztosan haladhasson a népi demokrácia útján a szocializmus felé. Az Alkotmány leszögezi, hogy Magyarország Népköztársaság, a munkások és dolgozó parasztok állama, amelyben minden hatalom a dolgozó népé . A termelőeszközök java része a dolgozók államának tulajdonában van, a dolgozó nép fokozatosan felszámolja a kapitalizmus maradványait és megvalósítja a szocialista társadalmi rendet. Magyarország gazdasági rendjét tervgazdálkodás irányítja, melynek célja a dolgozók életszínvonalának emelése, az ország gazdagabbá, erősebbé tétele. Hangsúlyozza az Alkotmány, hogy a Magyar Népiköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka és a díjazásánál a szocialista elv érvényesül: „Mindenkitől képességei szerint, mindenkinek munkája szerint“. Az Alkotmány leszögezi a felszabadulástól addig eltelt 4 és Vá év eredményeit és egyúttal kijelöli a fejlődés további távlatait. Az Alkotmány életbelépése óta eltelt 2 esztendő megmutatta, hogy helyes volt az Alkotmányban megjelölt út, a magyar nép kemény munka és harcok árán jelentős eredményeket ért el a Szovjetunió segítségével és a többi baráti állammal való szoros együttműködése során a Párt és Rákosi elvtárs vezetésével. A Magyar Dolgozók Pártjának II. Kongresszusa több évre megszabta fejlődésünk útját és meghatározta feladatainkat, amelyekkel megvalósíthatjuk mindazokat a célkitűzéseket, amelyeket Alkotmányunk pontjai leszögeznek. A Kongresszus népgazdaságunk fejlődésével kapcsolatban két egymással összefüggő, döntő jelentőségű kérdésre irányította a Párt és az egész ország figyelmét: a falu szocialista átalakulásának meggyorsítására és az 5 éves terv felemelésével kapcsolatos feladatokra. A Kongresszus határozata megállapította, hogy a Párt és az ország előtt álló döntő stratégiai feladat a mezőgazdaság szocialista átszervezésével népgazdaságunk kettős jellegének megszüntetése, n 'pgazdaságunk egységes szocialista alapjának megteremtése. Saját tapasztalatainkon is meggyőződtünk arról, hogy nem lehet a szocialista építést két különböző alapra helyezni, a gyorsan fe'lődő egyesített szocialista ipar alapjára és a felaprózott, elmaradott kisárú termelő mezőgazdaság alapjára. Az ipar és a mezőgazdaság 1950. évi termelési eredményeinek összehasonlítása világos képet adott arról, hogyan nő a szakadék a szocialista nagyipar és a kisárutermelő r'czőgazdaság termelőképessége között. 1 *> "0-ben gyáriparunk árutermelése ,"" %-kal volt nagyobb, mint a megelőző évben, ezzel szemben a mezőgazdaság árútermelése 4—5e/o-kal emelkedett 1 év alatt. Iparunkban tehát az árutermelés növekedésének üteme 7—8-szor akkora volt, mint 9 mezőgazdaságban. Mezőgazdaságunk elmaradottságának és lassú fejlődésének alapvető oka a több mint 1 millió kis parasztgazdaságok szétszórtsága és az a tény, hogy ezek a gazdaságok nem képesek a gépi technika alkalmazására és a mezőgazdasági tudományok eredményeinek felhasználására. A döntő részében kisárxitermelő mezőgazdaságunk nem képes az ipar gyorsütemű • fejlődésének nyersanyagszükségletét épúgy, mint népünk emelkedő életszínvonala által meghatározott szükségleteit kielégíteni. A szövetkezeti mozgalom gyorsabb ütemű fejlesztését a feszült nemzetközi helyzet is indokolttá teszi, amint azt a falun is egyre élesedő osztályharc igazolja. Szocialista gazdaságunk törvénye, a tervszerűség sem lehetséges a kisárutermelő gazdaságban épúgy, mint ahogy az ipar hatalmas munkaerő szükségletét is a mezőgazdaság szocialista fejlődésének meggyorsításával tudjuk szolgálni. A mezőgazdaság szocialista leépítésének három tényezője: a gépállomások, állami' gazdaságok, termelő szövetkezetek jelentették a parasztság életében a legnagyobb változást Magyarországon is az ország felszabadítása és a földosztás óta. Ennek a három tényezőnek szakadatlan és folyamatos tervszerű fejlesztésével rakja le a magyar nép a szocializmus alapjait falun és váltja valóra az Alkotmány szellemében az új országot építő népgazdasági tervének célkitűzéseit. Magyarországon 1951. március 31-ig 369 Állami Gépállomás működött, szemben az 1950. március 31-i 274-el. A traktorok száma ezideig 7.325 volt, szemben az előző évi 3.825-el. Az 5 éves terv végéig 28.000 traktort kap a mezőgazdaság. 5 éves tervünk utolsó esztendejében a Szovjetunió segítségével aratásra kerülő területünk közel 40°/o-át géppel, jelentős részben kombájnnal tudjuk aratni, amíg 1950-ben mindössze 2°/o-át arattuk géppel. 1951- ben az aratási munkáknál 110 kombájn vett részt, ebből 80 drb. már Magyarországon készült a Szovjetunió gyártási módszereinek alapján. Addig, amíg 1950 első negyedévében 1 traktorra a megművelendő területből 360 kataszteri hold jutott, addig 1951 március 31-én ez 289 kataszteri holdra csökkent. Hogy a gépállomások dolgozói betölthessék hivatásukat, mint a munkásosztály előretelt bástyája a falun, elősegítik a gépállomásokon létesített politikai osztályok. Az Állami Gazdaságok fejlődése az 1950. évhez képest 53e/o, szántóterületük 570.000 katasztrális hold. Megerősödésüket leginkább azok a számadatok jellemzik, amelyek a mezőgazdasági traktorállomás 160°/o-os növekedését, állatállományuk megkétszereződését mutatják. Az Állami Gazdaságok, bár munkájukban még vannak hiányosságok, értékes segítséget nyújtanak a termelő szövetkezetek fejlesztéséhez. Magyarországon a Termelő Szövetkezeti mozgalom zászlaját Rákosi elvtárs bontotta ki három évvel ezelőtt Kecskeméten. 1948 őszén 30 termelő szövetkezeti csoport kezdte meg működését. Egy év alatt ez a szám 1.500- ra emelkedett. 1950-ben pedig 1.796 termelő szövetkezet, 389.000 katasztrátös hold szántóföldről takarította be a termést. Túlnyomó többségük a legfejlettebb 3-ik típushoz tartozott. 1951 március végén a termelő szövetkezetek és csoportok száma már 4.258 volt. A tagok által bevitt földterület nagysága 1,495.019 katasztrális hold, amely az ország összterületének 14.6%-a az állami birtokokkal együtt. Az ország szántóterületének 19.7e/o-án nagyüzemi szocialista gazdálkodás folyik. A termelő szövetkezeti mozgalom továbbfejlődésének a Magyar Dolgozók Pártjának februárban megtartott II. Kongresszusa adott hatalmas lendületet, amikor az ipari munkásság részéről kezdeményezett kongresszusi munkaverseny átterjedt a vidéki városokra, falvakra és a dolgozó parasztság a mezőgazdaság szocialista szektorának fejlesztésével vette ki részét a versenyből. Ekkor születtek a szocialista szövetkezeti falvak és városok, Turkeve, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr stb. és ma már Magyarországon közel 300 a szövetkezeti falvak és városok száma és a betakarítási munkák végeztével őszre minden bizonnyal megszületnek majd az első szocialista járások is. A kongreszszusi verseny során az 1951. év első 2 és V2 hónapjában több eredményt ért el a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése, mint azelőtt 3 év alatt együttvéve. Természetesen a termelő szövetkezeti mozgalom fejlesztésében elért jelentős gazdasági sikerek mellett mind a politikai előkészítés, mind a szervezési vonalon voltak hibák is, amelyekre Pártunk és Rákosi elvtárs rámutatott. Sok helyen megsértették az önkéntesség elvét, azonkívül nem helyeztek súlyt a középparasztság megnyerésére, amelynek a megművelendő földek 38.9°/o-a van a tulajdonában. A Termelő Szövetkezetek szervezése terén előreszaladás történt, szem elől tévesztették sok helyen azt a lenini elvet, hogy „ne kerüljünk elébe a tömegek fejlődésének“, ez gyakorlatban abban nyilvánult meg, hogy a szervező munkában nem alkalmazták a fokozatosságot. Az első és második típusú termelő csoportok elhanyagolásával megnehezítették elsősorban a középparasztok áttérését a szövetkezeti gazdálkodás útjára. Ezt az elvi megnemértést a számok is élénken tükrözik, az első és második típusú termelő csoportok száma az 1950. év eleji csaknem 100-ról év végén 36-ra csökkent. Pártunk múlt év végén gyakorolt kemény bírálata nyomán nagyobbrészt kijavították azokat a hibákat, amelyek a középparasztokhoz való viszonyt és egyéb gátló okokat jelentették és főként ennek tulajdonítható, hogy a téli fejlesztés során a középparasztok számaránya ugrásszerűen megnőtt és most a termelő szövetkezetek tagságának 29 5®/e-a, az I. és II. tínusú szövetkezetek tagságának 60®/o-a középparaszt. A termelő szövetkezeti mozgalom további megerősödésének eredményeit várhatjuk az idén is Szovjetunióban járt harmadik parasztküldöttségünk beszámolói alapján épúgy, mint az idei jó termés eredményeként, amikor is az egyénileg gazdálkodó parasztok meggyőződhettek a közös gazdálkodás előnyeiről, amelyeket a sokkal magasabb termésátlagok bizonyítanak. A termelő szövetkezetek megerősödését bizonyítja a szövetkezeti vagyon erőteljes növekedése is, az elmúlt évben valamennyi termelő szövetkezet vagyona meghaladta a 300.000.— forintot és 100-nál több „milliomos“ teymelő szövetkezet volt. Ha figyelembe vesszük a tavalyi aszályos évvel szemben az idei gazdag termést, úgy ez a szám ez évben még fokozódni fog. Amellett, hogy ezek az eredmények elősegítették a termelőszövetkezeti mozgalom gyors és nagyarányú fejlődését, hozzájárultak a munkásparaszt szövetség megerősítéséhez. Az egyre élesedő osztályharc során a Párt ébersége leplezi le a falusi osztályellenséget, amelv hol dühödten támad, hol a jó kulák álarcában igyekszik befészkelődni és rombolni a falu szocialista fejlődésének eredményeit. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének döntő stratégiai feladata mellett a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusa másik fő feladatként az 5 éves terv előirányzatainak felemelését tűzte ki. Az eredeti 51 milliárd frt. helyett 85 milliárd forintot ruházunk be az 5 éves terv során, ebből a gyáripar részesedése 40 milliárd forint, ezen belül 38 milliárd forint jut a nehéz gépiparra. Több, mint 50%-a a teljes beruházási összegnek építőipari jellegű. Az Alkotmány évfordulóját a magyar dolgozók a békeharc fokozásának a jegyében ünneplik. A jó termés learatása után országunk erősebben, szilárdabban áll a béke frontján, mint valaha. A fölemelt 5 éves tervet a szocializmus gyorsított ütemű építésének tervét az ellenség minden próbálkozása ellenére a Szovjetunió és Sztálin elvtárs segítségével, Pártunk és Rákosi elvtárs vezetésével sikeresen meg fogjuk valósítani. iijen a koreai nép és dicső hadserege! Hat év telt el azóta, hogy 1945. augusztus 15-én, a hős szovjet hadsereg széttiporta a japán imperialistákat, felszabadította Korea népét a japán fennhatóság alól és megnyitotta számára a nemzeti függetlenség felé vezető utat. A japán imperializmusnak hosszú éveken át tartó uralma Koreát kulturális és gazdasági tekintetben elmaradottá tette. Ebben a nehéz korszakban a nagy Szovjetunió, a béke védőbástyája, az elnyomott nemzetek védelmezője testvéri segítséget nyújtott a koreai népnek. Koreának felszabadítása a Japán rabszolgaság alól a szovjet hadsereg által olyan esemény, amely örökre bevésődött a koreai nép történelmébe. Augusztus 15, Korea nemzeti ünnepe lett. A felszabadulás után hatalmas mozgalom indult meg az országban egy független, demokratikus állam megteremtéséért. A felszabadított nép az ország északi és déli vidékein egyaránt megteremtette a helyi önkormányzati szerveket, a népi bizottságokat. Korea népét azonban, amely nagy lelkesedéssel fogott hazája békés, egységes kiépítéséhez, hamarosan újabb szerencsétlenség sújtotta. 1945 szeptember 6-án, nem egészen egy hónappal a japán imperializmus bukása után, az ország déli részében partra szálltak az amerikaiak. Az amerikaiak nem mint felszabadítók léptek Dél-Korea területére, hanem, mint megszállók. Feloszlatták a népi bizottságokat, a demokratikus pártokat és szervezeteket. Attól az időtől fogva a 38. szélességi kör két területileg egyforma részre osztotta fel az országot: Észak- és Dél-Koreára. A köztársaság északi részében a koreai nép, a Szovjetunió önzetlen segítségére támaszkodva, megteremtette a népi demokratikus kormányt és sorsa igazi formálójává vált. Mialatt Észak-Koreában az új, örömteli életet építették, az ország déli része a reakció és terror, a börtönök és gyilkosságok, a félelem, a nyomor, az éhség és a pusztulás igazi poklává lett. Dél-Korea gazdasága nehéz helyzetbe került, az amerikai imperialisták felesleges áruikkal elárasztották Dél-Koreát és ennek következtében a termelés rohamosan csökkent, a lakosság életszínvonala mind alacsonyabbra süllyedt, a munkanélküliség óriási méreteket öltött. Ebből a helyzetből az amerikai imperialisták abban láttak kiutat, hogy H- szinmanista bábjaikkal, a Washington - által kiképzett zsoldosaikkal megtámadtatták a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság békés népét. 1950 június 27-én, Truman parancsára az USA hadihajóraja és hadirepülői a koreai nép ellen harcba szálltak. Az USA fegyveres intervenciója és az őt követő többi országoknak háborús beavatkozása Koreában egyenes és határozott megnyilatkozása ennek a támadó politikának. J. A. Malik elvtárs, a Szovjetunió ENSz-beli megbízottja, június 23-i rádiófelhívása a koreai konfliktus békés megoldására az egész világ békét vágyó embereinek körében nagy visszhangra talált. A békét követelő közvélemény nyomásária az amerikaiak tűzszüneti tárgyalások megkezdését javasolták Koreában. A keszoni fegyverszüneti tárgyalások azonban ismét bizonyságát adják annak, hogy az amerikai imperialisták igái célja nem a koreai háború megszüntetése és a béke helyreállítása. Támadó terveikről nem mondanak le, sőt a fegyverszüneti tárgyalásokkal csak időt akarnak nyerni távolkeleti támadó céljaikra való erőgyűjtésre. Mind nagyobb méreteket ölt azonban világszerte a néptömegek békemozgalma, amelynek élén a világ legbékeszeretőbb népe, a hatalmas Szovjetunió népe áll, amely a koreai kérdés békés rendezését követeli.
