Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)

1950-09-17 / 27. szám

CSAVAROS SOGOR:------Én meg a Kati

No, ezt hallgassák meg, ha van idejük.

A mi szövetkezetünkben versenyben voltak a tagok, ki hoz több új tagot, ki győz meg több embert a társasgazdálkodás előnyeiről. Kati is nekigyürkőzött keményen, alig láttam őt hétszámra.

— Hány embert győztél már meg, Kati? — kérdeztem tőle.

Sokáig számolt az ujján, aztán megmondta:

— Egyet se.

— Hát hánynál voltál már?

Megint számolt az ujján, aztán megmondta:

— Egynél.

— Hát az hogy lehet? — hüledeztem. — Hiszen órákig odavoltál mindennap.

— Mert az az egy ember Kevi Imre. Oszt az egyre csak azt mondja: Gyüjjön el holnap is, fiatalasszony! Sokat akarok még kérdezni! Meg kell azt rágni alaposan! Már kétszer voltam náluk, háromszor vacsorára is meghívtak. Egyszer birkatokány volt galuskával meg uborkasalátával...

Majd elolvadt Kati az emlékezés édességétől.

— Az ám —mondtam —, de lemaradsz a versenyben! Csugari Erzsi már hét új tagot hozott, Putnoki Jani nyolcat. Csugari Balázs tízet. Te még lemaradsz ...

— Az a fontos, hogy Kevi Imre ne maradjon le. Nem boldogul jgyedül sehogyse, sajnálom azt az embert.

Néha azon kaptam, hogy éjszakánként felsóhajt ábrándosán:

— No, holnap tán nyilatkozik majd Kevi! Holnap!

Tegnapelőtt éjféli tizenkettőkor meg felrázott:

— Hány óra van?

— Éjféli tizenkettő — néztem meg az órát.

— Akkor még tán korán lesz elindulni Kevihez — sóhajtotta Kati.

Aztán reggeli ötkor felserkent.

— Akar reggelizni? — simogatta meg a fejemet.

— Akarok hát.

— Akkor csináljon magának reggelit — rántotta meg a szoknyáját Kati. — jószágot is etesse meg. Én megyek Kevihez.

Csak úgy özönlöttek az emberek a szövetkezetbe. Minden tag meggyőzött legalább két-három embert, olyan volt már, mintha az egész falu be akarna lépni. Az új belépők hálálkodtak a régi tagoknak, akik meggyőzték őket, minden tagunk büszke volt az eredményeire. csak Katiról nem hallottunk semmit. Illetve valamit mégis. Azt mondta Csugari Balázs:

— Ennek a szegény Katinak tyúkszem nő a szoknyáján a Keviéknél való üldögéléstől. Pedig Kevi Imrét úgyse tudja meggyőzni.

Estefelé Boros Bálint is bejött Jó neoyot köszönt.

— Meggyőztek a társasgazdálkodás előnyeiről — mondta. — Be akarok lépni.

— Nagyon helyes — bólintott Csugari, — Ki győzte meg?

— Én magam győztem meg magamat! Én magam mentem oda az egvik oktatóhoz. Aszondtam: engem agitáljon meg! Velem lehet okosan beszélni! Ügy beviszem a huszonkét holdamat, hogy több se kell! Attul nő a cseprt!

Csugari megölelte.

— Boros — mutatkozott be.

— Nem Boros, hanem szilvórium — javította ki Csugari. — Érzem a lehellet én.

— Várjunk csak! — mondta Putnoki Sándor. — Én emlékszem erre - Borosra negyenkettőből. Csendőrőrmester volt ez.

— Nem a — mondta Nagy Laci. — Kocsmáros volt, övé volt a szomszéd faluban a nagyvendéglő.

Nekem kellett igazságot tenni.

— össze ne vesszetek — mondtam. |

— Igaza van Imrének, mert csendőr- |

őrmester volt Boros. De Lacinak is f igaza van, mert amikor nyugdíjba | ment, kocsmáros lett. A csaposát meg f a vendégeit pofozgatta, hogy ki ne gyüj- | jön a gyakorlatbóL |

Boros előbb falfehér lett, aztán sár- f ga, aztán lila, aztán zöld. Akkor a szemébe húzta a kalapját, oszt kiment.

— Kár — morogta Nagy Laci. — Ki- | váncsi lettem volna, milyen színeket f tud még mutatni.

Akkor bejött Kati. Csak úgy sugárzott az arca az örömtől.

Keviék elhatározták magukat! — lel- i kendezett.

— Az szép — mondta Csugari mo- i górván. — Hanem te alaposan lema- I radtál a versenyben, Kati! Minden ta- I gunk meggyőztöt legalább két-három f embert, megalapozta két-három ember- I nek a boldogulását, te meg ott rostokol- f tál Keviéknél! Megérdemel ennyit Ke- [ vi Imre?

— Meg hát — nevetett Kati. — De- I rék ember az, csak egy kicsit lassú el- | határozású. Ehun gyün e!

Az ajtón szép csendesen bekövetke- 1 zett Kevi Imre.

— Megrágtam a dolgot — mondta. |

— Ooszt belépnék. |

Aláírta a belépési nyilatkozatot, az- I

tán kiszólt az ajtón:

— Gyere be te is, Jani.

Bejött Jani, ő is aláírta a belépési j nyilatkozatot. 1

I

— Az öcsém — magyarázta Kevi. — j

Gyere be te is, Péter! Ez meg a másik [ öcsém. I

Péter után bejött Laci, Laci után f Feri, Feri után Pista. Nyolc Kevi-fivér f jött be összesen, mind belépett.

— Ügy — sodorta meg a bajuszát f Kevi Imre. — Most jöhetnek a távo- I labbi rokonok.

— Hát hányán jöttek? — hüledezett | Csugari.

— Huszonhármam — gyújtott pipára I Kevi Imre. — Mind Kevi-rokonság |

Alaposan megrágtuk a dolgot, oszt rá- § jöttünk, hogy a szövetkezetben van a | jó élet. Mi Keviek meg szeretünk jól | élni.

— Huszonhármam jöttek? — ámult | Csugari.

— Belátom, hogy nem sok — men- =

tegedtőzöít Kevi Imre. — De a többi | hét Kevi majd holnap jön... 1

A CsEMADOK látogatása

a nagykaposl járás jó munkát végié EFSz>einél

Most, amikor a nagykaposi CsEMADOK műkedvelő gárdája sorra járja a nagykaposi járás jó munkát végző EFSz-eit, nem is tudjuk eléggé helyteleníteni azoknak a mesterkedését, akik a CsEMADOK megalakítását akadályozni igyekeztek. A kishitüek és rosszakaratuak álláspontja helyett győzött a komoly feladatokra vállalkozók hite és szorgalma.

A CsEMADOK bekapcsolódott a közös aratási munkák megszervezésébe, tagjai részvettek a nagykaposi EFSz terménybehordási és cséplési munkájában, majd közreműködtek az araíólinnep megrendezésében is. A nagykaposi szereplésük után — a járás vezetőinek hozzájárulásával — sorra látogatják a jó példát szolgáltatott EFSz-eket. Több helyen adták már elő a „Ludas Matyi“-t, a „Szökik a menyasszonyát és táncszámaikat. Küldök egy képet is a Szabad Földműves szerkesztőségének, amely a „Szökik a menyasszony“ nagysikerű színdarab egy jelenetét ábrázolja.

Legutóbb Nagyráska község 400 kis- és középparasztja előtt játszották a CsEMADOK-unk műkedvelői a „Ludas Matyi“-t. Még a szomszéd falvakból is eljöttek megnézni az előadást.

Élvezet volt nézni magát a közönséget is, amely szinte résztvett az előadásban. Nagy volt a felháborodás, mikor a fölclesúr deresre verette Ludas Matyit, a szegény libapásztor gyereket. Annál nagyobb volt a nézők öröme, amikor Ludas Matyi — különböző öltözetben — újra és újra megjelent a földesur előtt és kamatostól visszaadja az ötven botot. A nagyszereűn sikerült előadás után a nézők, a falu kis- és középparasztjai megelégedetten mondogatták egymásnak: milyen más világ van ma, amikor a dolgozó nép kezében van a hatalom, amikor a sok-sok kisparaszt magának és nem a földesurának dolgozik.

A nagykaposi CsEMADOK nagyon „kapós“ lett, hiszen a leleszi és kjrályhelmecl EFSz melleit a szomszédos falvak egész sora hívja előadás tartására a műkedvelőket. Ők pedig szívesen tesznek eleget a dolgozó parasztjaink kérésének ... (Nagykaposi előfizető)

_Jó estét kívánok!—köszönt édesanyáin.

— Erőt, eg%»ségett! —»köszönt édesapám, s a szélesre nyitott konyhaajtón hejöttek.

Éppen vacsoráztam felugrottam az asztaltól, s megöleltem édesanyámat; már amennyire hozzáfértél» mert a hátán nagy hátikosár volt. Aztán édesapámhoz léptem, kezet akartam vele szorítani, de sehogysem tudtunk, mert egyik kezében nagy utazókosarat szoríngatott, a másikban egy kisebb koffert.

— No, tegyék már le ezt a cókmókot — mondom és helyet csinálok a szenesládán__üljenek

le, gondolom elfáradtak.

De édesanyám még mindig csak kosárral a hátán, a feleségemet ölelgeti, majd a gyerekeket csókolgatja. Ezek a gyerekek is már aludtak s így hálóruhában jöttek ki, mikor meghallották, hogy a konyhába valami vendég érkezett.

— írták, hogy jönnek — mondom édesapám,

nak —, de azt nem, hogy mikor és estére vártam magukat._Nappal utaztak? — Már letett édesanyám arról a szokásról, hogy éjjel kell utazni?

— Hát nappal édesfiam — válaszolt édesanyám_.mert tudod, lá-tvi akartunk. — Látni a

határt, milyen a termés, meg aztán látni azt is, hogy állnak-e már összefelé a földek, szünnek. e megfelé a vékony pántlikák z

— Na és?

— Hát fiam én úgy látom — nyúlt szokásból bajur-'hoz apám.—, hogy kevesebbedik már az Ilyen kis darabka föld és tudod, püfög a traktor.

— Jaj, egyetek már, édeskéim — bontotta ki édesanyám a hátikosarat, tányért kért a feleségemtől s rárakta a süteményt.

Hangosak voltunk és még a könnyem is ki. csordult. Kifogyhatatlanok voltak. Hol édesa. pám, hol édesanyám vitte a szót, s mi csak hallgattunk. Még a gyerekek is ott kuporodtak a szenesládán, nagyokat nevettek s rágták a mákost meg a túróst. Már beszélgetés közben is feltűnt. h----édesanyám nagyon nézegeti ruházatunkat. Hol az ingemet, hol a feleségem ’ -trton. ruháját, hol a gyerekek hálóruháját. Én úgy hesegettem magamtól a gyanút, még jóízűen ne. vettem, de már mégis belopakodott valami az agyamba. Hesegettem — mondom —, megróttam magam, de a gyanú csak visszi-visszitért. Mikor aztán édesanyám megfogta a feleségem kők lóherevirágos kartonruháját a két ujja között, s megkérdezte, hogy mennyibe kerülhet egy ilyen és dicsérni kezdte, milyen Jó, milyen szép. A gyanúm erősödött, jó kedvem alábbhagyott. Mi. kor az én nyári cipőmet felvette az asztal alól, letörülte a portól, a talpát kopogtatta, azt mond. ta:- Bíz e mán elég kopott, fiam. Nem való, hogy

egy mester egy vezető-. . — Ugy-e az vagy?_

szakította félbe önmagát.

— Az, az — nevettem.

— Azért, nehogy szégyent hozz rám_fény«.

getett meg ujjával kedvesen__Jobb cipőben

járhatnál..

— Jó ez, anyácskám, jó ez — mondtam, s magamban elhatároztam, hogy se ettől a cipőtől, sem pedig a feleségem kék lóherés ruhájától nem válunk meg...

Mikor a szobába mentünk s meglátták a köny vespolcon a sok könyvet, legnagyobb ámulatomra mind a ketten odamentek. Olvasgatták a címeket, kezükbe vették, aztán dicsérték hogy milyen szépek és hogy mennyi sok van nekem.

Mot már végkép elkomorodtam, hát ebből aztán igazán nem adok egyet sem, határoztam el. Akármelyket nézem, mindegyikre szükségem van. Mondtam is, ho§y igen sok hiányzik még.

Édesanyám összenézett apámmal.

— Hiányzik?—-kérdezte édesanyám.

— Haj aj — válaszoltam é‘s felsoroltam.

— Adj mán egy ceruzát, lyányom, — szólt édes anyám, aztán írni kezdte a címeket amiket én mondtam.

Másnap egész nap hol az öröm, hogy feljöttek

a szüleim, hol pedig az a gyanú fogott el, hogy egynémely dolgot el akarnak vinni. Erre a gyanúra alapos okom volt. Régről, nagyon réciől

kezdődéit.

Még huszonkilenc őszén történt, nogy ösm«. tűztem egy kicsit az öregekkel.,.. összepakoltam amim volt, egy öltöny ruha, egy alsó nadrág, ety ing, egy pár cipó me* kalap és még vasárnap kerékpárra ültén és eljöttén

Nagy lett otthon a hírem gyárimunkás lettem! Csak nyolc órát dolgoztam, nem látástól va-kulá. sig, mint a falun... Mikor két esztendő múlva hazamentem több ruhával, mint ahogy elmentem, csak még növekedett a hírem a faluban. Voltak olyanok, akik mondták, hogy Hegedűs Erzsi fia mennyi ruhát összevett, de bolondság az ilyen, egy-két darabka földet vett volna inkább. ML kor az első alkalommal ezt a sok ruhát hazavittem, azt mondja édesanyám az egyik inget simogatva.

_Jaj de erős ing—sóhajtott — Apádnak

meddig elég volna.—talán még sose volt ra jta ilyen finom ing. ..

_No ezt a két inget itthon hagyom édesapámnak.

Aztán ugyanaz a sors érte az egyik pár meg. kopott cipőmet s egy viseletes ruhámat. .

De ismétlődött ez ahányszor csak hazamentem hosszabb rövidebb szabadságra. Már úgyis ké szültem, hogy egy pár ruhámra ráfogja majd édesanyám, hogy milyen finom és hogy apámnak meddig elég vona. Ahányszor csak hazamentem, egyik-másik rokonom, vagy édesanyám mindig kijelentette, hogy nekik ez vagy as a ..fnom’* ruhadarab meddig elég volna.

Az idén lementünk a feleségemmel hogy megmutassam már neki, hol születtem, s hol nem akartam répát ásni, s hol vert meg Pirusz Andris a kerülő, mikor fát loptam az erdőből, egyszóval a gyermekkorom emlékét akartam átadni.

A legnagyobb aratásidőben mentünk haza As édesanyám is kora hajnaltól késő estig dolgoztak a mezó"n. Napközben én is ki kimentem és beáll, tam brigádjukba. Jól esett nekik, mert mondták

TÖRLESZTÉS Irta: Ke míves Sándor