Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)

1950-09-03 / 25. szám

A AIACY VIIÁC ★ IH«S TÖMRE Békomozgalom A haladó világ követeli a kóreai agresszió beszüntetését Egyre nagyobb méreteket ölt a világ népeinek és haladó szervezeteinek a kóreai agresszió beszüntetésére irá­nyuló mozgalma. Felháborodott hangú táviratokban követelik az Egyesült Nemzetek Szervezetétől: Biztonsági Ta­nács haladéktalanul fogadja el a Szov­­jetúnió küldöttének javaslatát a kóreai kérdésben és hasson oda, hogy az im­perialisták vonják ki csapataikat Ko­reából, szüntessék meg beavatkc.su­­kat Korea belügyeibe, vessenek véget a kóreai városok és falvak embertelen bombázásának és a kóreai gyermekek, asszonyok és öregek barbár megkínzá­­sának. Az elmúlt napokban bejelentette til­takozását a Demokratikus Nők Nem­zetközi Szövetsége, a Demokratikus If­júság Világszövetsége, a Szovjetúnió Tudományos Akadémiája, a Szovjet Nők Antifasiszta Szövetsége, az orosz pravoszláv egyház. Táviratot zett az Egyesült Nemzetek Szervezete főtit­kárához — többek között — a csehszlo­vák és a magyar külügyminisztérium is, valamint a többi népi demokratikus országok kormánya. Magában Koreában az Egységes De­mokratikus Hazafias Arcvonal felhívá­sára több mint egymillió kóreai irta már alá az amerikai csapatok azonnali kivonását és a kóreai nép árulóinak megbüntetését követelő nyilatkozatot. Osohszlnvákia . A Nemzetközi Diákszövetség kongresszusi határozatai Múlt héten — lapunk zárta atán — ért véget a Nemzetközi Diákszövetség II. kongresszusa. A záróülés határoza­tot hozott, amely a többi között ezeket mondja: A kongresszus sikraszáll a kóreai kérdés békés rendezése és a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottsága elnökségének prágai határozata mel­lett. A kongresszus javasolja, hogy lé­tesítsenek békebizottságokat minden egyetemen, főiskolán, iskolában és kol­légiumban. A diákok és tanárok béke­­értekezleteken és gyűléseken vn. zsák meg a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottsága elnökségének hatá­rozatait. A kongresszus végül javasol­ja, hogy a november 10—17 között tar­tandó Nemzetközi Diákhét ünn veit a Nemzetközi Diákkongresszus elért eredmények és a n. Békevilágkong­resszus népszerűsítésének szenteljék. A határozatot ellenszavazat nélkül fogadták el, csupán négy ország (Ang­lia. Skócia, Dánia és Dél-Afrika) tar­tózkodott a szavazástól. A kongresszus elhatározta, hogy no­vember 17-ét Nemzetközi DiA kukként ünnepeljék és jóváhagyta a Nemzetkö­zi Diákszövetség dalát, zászlaját és cí­merét. A kongresszus után nagyszabá­sú béketüntetést folyt le Prágában. Kína Az USA megsértette Kína felségjogát Jsu En Laj, a kínai népi kormány külügyminisztere, táviratban kérte fel az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy tegyen intézkedést a Taivan ellen irányuló fegyveres amerikai támadás miatt. Ugyanakkor a Kínai Népköztár­saság vádat emelt a Biztonsági Ta­nácsnál az USA kormánya ellen Kína felségjogának megsértése és a Kína el­len irányuló fegyveres invázió miatt. Taivan Kína szerves része. Ez nem­csak történelmi tény, hanem ezt leszö­gezte az 1945. évi potsdami határozat is. Ez év június 27-én Truman heiehsn­­tette az USA kormányának ama hatá­rozatát, hogy fegyveres erővel akadá­lyozza meg, hogy a kínai néphadsereg felszabadítsa Taivant. Az amerikai 7. hajóhad azonnal a taivani szoros elé vonult, majd amerikai légierő-kötelé­kek érkeztek Taivanba, nyíltan meg­sértve a kínai terület felségjogát Az amerikai kormánynak ez az eljárása köztien fegyveres beavatkozás a kí­nai szárazföld ellen és az ENSz alapok­mányának tökéletes megsértése. KOREA Honnan ered a hős kóreai nép, milyen az országa, milyen éghajlat alatt él, mik a természeti kincsei, mit termel a mezőgazdasága és milyen történelmi múlt után éri el mast szabadságát Minden ember szívébe zárta a hős kóreai sza­badságharcosokat, Földrajzilag azonban igen kevés embernek van fogalma Kóreáról. K-srea területe kb. 221.000 négyzetkilométer, tehát töhh mint kétszer akkora, mint Csehszlovákia. Lakóssaínak száma pedig kb. 24 millió. A föld­gömbön Görögország és Kréta szigetének szé’.e­­ségi fokán fekszik. Ez a megállapítás azt ie. lenti, hogy közelebb van az Egyenlítőhöz, mint a mi lakóhelyünk. A Csendes-óceán partján fekvő déli és nyugati oldalán szagatottszélü félsziget, szabálytalan téglalap gyanánt tola­kodik a tengerbe, mintha egy csonka emberi kar nyúlna be a Japán- és Sárga-tenger közé. A két tengert a K,,reai-út nevű tengerszoros i-'-sze. Ez a szoros választja el Kóreát Ja­pántól, amelynek ívalakúan terjeszkedő szige­tei szinte beleütköznek a kóreai karba. A Kó­­reai.űta.t kettéosztja a Cu-sima sziget. Itt folyt le az orosz- japán háború sorsát eldöntő csuzi­­mai tengeri ütközet 1905-ben A félszigetnek a keleti oldalon Igen kevés jó kikötője van. A Mandzsúriából kiugró . fél­sziget, a szárazföld egyik legrégibb darabjá­nak, a Szibériai-östönkniek déli nyúlványa. A tönk nem áll vízszintesen. Nyugati fele meg­süllyedt. a keleti pedig magasra kiemelkedik. A megsüllyedt és egyenlőtlenül elpusztult nyu. gáti felszín egyes részeit elöntötte a tenger, A süllyedés valósággal ki csipkézte a partot Tagozott, öblös lett a félsziget nyugati déli része. Kitűnő kikötőket lehet itt építeni, ha az ország gazdasági élete fellendül. A keleti part meredeken szakad le. A szárazföldtől már né­hány méternyire igen mély a tenger. A Japán tenger átlagosan 1000 méter mély, de az északi partok szomszédságában 3.000 méternél nagyobb mélységeket is mérnek. Állandóan erős hullám­verés ostromolja a partot. Védett öblöt alig ta­lálunk, Csak az amerikaiak legfontosabb tá­maszpontjának, Puszan kikötőnek van jelentő sebb forgalma. Kóreát sokan Itáliához szeretik hasonlítani A hasonlóságnak van is némi alapja. A félszi­­sziget alakja nagyjában Itáliába emlékeztet.A szerkezeti hasonlóság még nagyobb. Mindkét félszigetnek keleti oldala emelkedettebb. Ott húzódnak a magasabb hegységek. Ott tagozat, lanok a partok. Ott lapulnak a sűrűn lakott medencék. Még Róma helyzete is hasonlít egy kissé Szöul helyzetéhez. A hasonlóság azonban csak igen felületes. így pl. bár a földtekén va­ló elhelyezkedésűk nagyjában megegyező, nagy különbségek vannak az éghajlat tekinte­tében közöttük. Kórea éghajlata tulajdonkép­pen átmenet öszak-Klna és Japán éghajlata között Déli része is teljesen a monztm saél­­rendszer uralma alatt áll. Télen a havi köeép-Hfíig mm ŰJabb fegyveres merénylet Amikor a belga dolgozók utolsó út­jára kisérték a fasiszta merénylők ál­tal orvul meggyilkolt Lahaut-ot, a Bel­ga Kommunista Párt vezetőjét, újabb merényletet követtek el: Raskin, a Bel­ga Kommunista Párt egyik vezető funkcionáriusa ellen. Raskint golyóval a karján megsebesítették. Az ismeret­len tettesnek sikerült elmenekülnie. A Belga Kommunista Párt naeggyil­hőmérséklet valamivel a fagypont alá stilyed. A nyár és az ősz azonban igen meleg. Szöul július havi középhőmérséklete 27 fok C. A dé­li részeken a földrajzi elhelyezkedés miatt me­legebb az éghajlat, mint északon. Kórea keleti oldalán sokkal több csapadék hull, mint a nyu­gatin. Itt a nyár horás, esős és viharos. A nyu­gati medencék több napsütést élveznek. A csa­padék elosztás, főleg pedig a földszerkezet miatt a vízválasztóvonal a keleti pei*m ma­gaslatain húzódik végik s így minden patak és folyó a Sárga-tenger felé folyik. A vizek a vetődéseik következtében keletkezet zátonyok miatt általában csak rövid úton hajózhatók, de a laposfenekű kínai dasunkák a Ja-lu fo­lyón 60 kilóméterré is felmennek. \ koreai nép eredetét még nem derítette fel teljesen a tudomány. Annyi tény, hogy em­bertani szempontból különböznek a kínaiaktól és a japánoktól is. A dús szakállnövés miatt «sajnók azonban teljesen beolvadtak a konti­­az ajnókkal hozzák őket rokonságba, ezek az ősajnók azonban teljesen beolvadtak a konti­nensről bevándorolt twnguz népcsoportba. Nyel­vük szókincse gazdag. Hindú eredetű betűkkel íme’-. Műveltségüket és vallásukat a kínaiak, tói kapták. A nép többsége konfuciánus, bár főleg a hegyek közt sok budhista is akad. A műveitek még nemrégen is kínéul beszéltek. A nép azonban hűségesen őrizte az ősi hagyo­mányokat. A kóreai férfi hófehér ruhában jár. A fiatal nők és gyermekek szír as öltönyöket viselnek. Kórea századokon át egységes császárság volt. Azután Kína hódította meg a félszigetet és a kóreai császár évszázadokon keresztül adófizetője volt a kínai császárnak. De a kóre­alak a kínaiaktól is igyekeztek elzárkózni,_ már amennyire lehetett. A határ mentén 5 km. vél es, lakatlan sávot létesítettek. Ez az el­zárkózás biztosította Kórea népének egyénisé­gét. A félsziget lakói az európaiak letelepedé­sét is megakadó' itá*- Kórea csak u múlt lá­zad végén nyűt meg az európaiak előtt. A kí­nai bíró dalom hanyatlása után Japán avatko­zott Kórea belügyeibe. 1905-ben pro Sektor "’us­­sá tette. 1910-ben pedig megszüntette az ősi kóreai császárságot A japán imperializmus gyűlöletes rábszolgasorsba döntötte a szabad, ságsz-rető kóreai -'évet A kóreai nép fő termesztett növénye erede­tileg a köles volt. A rizs termelését későbben vezették he, főleg a melegebb éghajlatú délibb vidékeken. A japánok honosították meg a gya­pottermesztést is. Gabonaféléket és hüvelyese, két is termeltek. Az ország északi részében a­­-nyat és szenet bányásznak. Az aranybányák, vasbényák, nemaeeféapftbányák színt kivétel nélkül Észak-Kóreában vEmmák, ftszak-Kőrea aranyércteMérel égte Ázsiában a leggazdagab­bak, Az északkireai arany kibányászására az amerikai tőke már régen szemet vetett. Négy. íren évvel ezelőtt e célból doll «’-főkével mega­lakították az Oriental Corsolitadet Maning Co-t. Ennek részvényeit azonban 1939-ben kénytelenek voltak eladni a japán bányakapi­talistáknak. Ezeket a részvényeket a háború után visszakapták ugyan az amerikai tőkések. De csak a részvényeket, a gazdag aranybányá­kat azonban nem. Ezeket ugyanis a népi kor. mány visszaadta az igazi tulajdonosának: a kórjai népnek. Az amerikai imperializmus nem nyugodott bele az aranybányák elvesztésébe. Ezért tömte dollárokkal a délltóreai bábkormányt és ezért bíztatta az agresszió kirobbantására. Kórea fővárosa Szöul (kb. 330.000 1.) a Hang gang folyó mellett. Régi negyedei különösen érdekesek. A sűrűn egymásmellé sorakozó *■ lacsony házakat vastag szaimatetö takarja. A házakban nincsenek bútorok. Ez a szokás japáni kapcsolatokra utal. A főváros tengeri kikötője : Osimmidpo (kb. 54.000 1.) Modem, európaias város. A ségi északi főváros Pjöng. lang (kb. 120.600 1.), a* északi medencék gaz. daz&gi központja. A kóreai nép történelme folyamán sokat küzdött a Ívinai és japán elnyomókkal. Az ame­rikai imperialista elnyomatás alól mostani tel. jes felszabadulása után, igen boldog jövő vár reá. költ vezetőjét óriási részvét naellett te­mették el. A temetés időpontjában 300.000 délbelgiumi munkás szüntette be a munkát. A Lahaut ellen elkövetett gyilkos merénylettel kapcsolatban a belga kom­munista sajtó megállapítja, hogy a jobboldali sajtó é® a keresztény szocia­lista párt vezetői imgyréssben felelősek az elkövetett gyilkosságért. Gyakran intéztek felhívásokat a munkások és különösen a kommunisták ellen irányu­ló véres merényletre. A NAGY ViLÁC «I« TdiRE ★ S'/ajv jtiiunió A Veiga pariján felépül , a világ vizieromuve Most tették közzé a Szovjetúnió mi­nisztertanácsának rendeletét a Volga partján, Kujbisev mellett, tervbevett villamos vizierőműtelep építéséről- A kujbisevi viziorőmű a világ legnagyobb vizierőműve lesz. Teljesítő képessége jelentősen meg fogja haladni a Dnyepr­­folyó mentén működő vizierőmű tele­pét. Energiájának nagy részét — éven­te 6.1 milliárd kilowattórát — Moszk­vának fogja adni, de sok millió kilo­wattóra villamos energiát kap Kujfoi­­sev és Szaratov környéke is. Az erő­műtelep által szolgáltatott villamos energiát használják fel a Volga-menti földek öntözésénél. A Volgán építendő vizierőmű segítségével megoldják 1 millió hektárnyi Volgán túli termet öntözésének, a vasutak villamosításá­nak és a volgai hajózás megjavításának kérdését. A vizierőmű építését még ebben az évben megkezdik és azt 1955-ben ke® teljes kapacitással üzembe helyezni. Magyarország MssegasfSaségl gépek az olasz d®Sg©i2é parasztságnak A magyarországi Szövetkezetek Or­szágos Szövetsége elhatározta, hogy az Olasz Szövetkezetek Nemzeti Szövetsé­gén keresztül hét traktort, 12 cséplő­gépet, vetőgépet, szelektorokat és feü­­lömböző vetőmagvakat ajándékoz a földért, szabadságért és emberi életért küzdő olasz dolgozó parasztságnak, hogy ezzel is megkönnyítse termelő munkáját és a jobb életért, békéért folytatott harcát. A magyar szövetke­zetek első küldeménye már meg is ér­kezett Olaszországba. A magyar szö­vetkezetek a Szovjetúnió példáját kö­vették az olasz dolgozó parasztságnak juttatott ajándékukkal, mivel a tavasz folyamán a szovjet nép is küldött trak­torokat, gépeket az olasz dolgozó pa­rasztságnak. Olaszország Togliattii autóbaleset érte Togliattit, az Olasz Kommunista Párt vezetőjét, autóbaleset érte az Ivrea- Rosta autóúton, araikor Aosta felé uta­zott. Az autó el akarta kerülni az ösz­­szeütközést egy szembejövő teherautó­val és nekiment az útmenti korlátnak. Togliatti mellén és lábán könnnyebben megsérült; kórházba szállították. Az Olasz Kommunista Párt vezetőjének egészségi állapota a legcsekélyebb ag­godalomra se ad okot. A röntgenvizs­gálat során megállapították, hogy sem­miféle belső sérülés nem érte. Nem sokkal korházszállitása után Togliatti már fogadta a demokratikus szerveze­tek több képviselőjét, akik megláto­gatták, hogy mielőbbi felgyógyulást kívánjanak neki. India I«§*rre lisgyebb méreteket ölt az éhség Az élelmezési helyzet Indiában nap­­róí-napra rosszabbodik. Milliók szen­vednek éhínségtől. A madrasi kormány az utóbbi 40 nap alatt kétszer csökken­tette a lakosságnak juttatott élelmiszer fejadagot. Az egy emberre eső normát 6 uncia gabonában állapították meg napi 12 uncia helyett, amennyit a kor­mány maga is „elengedhetetlenül szük­ségesnek tart az ember normális tevé­kenységéhez“. Több kerületben teljesen beszüntették a lakosság élelmiszerfej­­adagjának kiosztását. Morsidabad (Nyugat-Bengália) kör­zetében az utóbbi hónapokban a rizs ára háromszorosára emelkedett. Nyu­­gat-Bengáliában az árak emelkedése miatt a gabona a dolgozók számára hozzáférhetetlenné vált. Bergampure városában (Nyugat-Bengália) 5000 éhező polgár és paraszt tüntetett, akik a falvakból gyermekeikkel együtt jöt­tek M. A tüntetők kenyeret követeitek a kormánytól. A rendőrség guroibotok­­kal verte szét a tömeget és kézigráná­tokat használt könnyfakasztógázzal együtt. Sebesültek vannak. 30 férfit éa nőt vettek őrizetbe. Wd. B»>W.v.. Né, A - Előfizetés *„. ,oa- Ki, léié,TM so- Kis. - » ,.p lehr TM ÄtSSf

Next

/
Oldalképek
Tartalom