Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-07-23 / 19. szám
Elsősorban a lérceáliományt helyezzük vándorólakba - A vándorólak házilag is elkészíthetők A baromfi nagy szorgalmával megfelelő területeken élelmének nagy részét képes begyűjteni az úgynevezett feltétlen baromfitakarmányokból, amelyek máskülönben elvesznének, de ezen az úton ízletes hús és tojás termelődik belőlük. A baromfinak ezt a képességét minden módon ki kell használni, mert így lényeges takarmány megtakarítás érhető él, ami a baromfitartás költségiet nagy mértékben csökkenti. Ezenkívül az egészséges nevelés egyik alapfeltétele a szabad kifutó, ahol az állatok megfelelően tudnak fejlődni. Az aratás kezdetétől a vándorólazás is előtérbe kerül, hiszen nincsen semmi akadálya annak, hogy az aratás után a tarlóra kerüljön a baromfi, ahol az elhullatott magvakat felszedi. Az aratás utáni tarlóhántásig a baromfiak már felszedik az elhullatott magokat. Később pedig a feltárcsázott tarlón is talál még a baromfi elegendő zöldséget, rovart és magot, úgy, hogy itt is be tudja még gyűjteni a részére szükséges takarmányok nagy részét. Hasznos a baromfi részére az is, ha lucernatábla szélére helyeztük el a vándorólat, ahol szintén nagytömegű rovar szokott tanyázni, ami mind igen értékes baromfitakarmány. FOKOZATOSAN történjék a borjú elválasztása Már néhányhetes szopós borjúval kezdjük el a széna és az abrak etetését Az elválasztás előtti időben mindenből ugyanazt kapja a borjú, amit majd elválasztás után etetünk vele Az állatok tartása és takarmányozása terén a legfontosabb és legkényesebb időszak a fiatal kor, amikor a fejlődő szervezet minden külső behatásra a legérzékenyebb és mint a kedvező, mint a rossz felnevelési módra a legerősebben reagál. Ami hibát a fiatal állatok felnevelése terén elkövetünk, azt később nem tudjuk helyrehozni. Ezt a régi tapasztalotot most nyomatékosan alátámasztja és újszerű világításba is helyezi a Szovjetunióban kiépített korszerű biológia, amely a fejlődés szakaszosságának és a fejlődő szervezet rugékony alkalmazkodási képességének felderítésével még inkább szükségessé teszi a célnak megfelelő és okszerű fiatalkori tartást és takarmányozást Vándorólazás szempontjából a növendékállomány jön elsősorban tekintetbe, mivel a tojóállományt termelésében nem érdemes megzavarni, mert az csak visszaesést eredményezne. A növendékállomány egészséges fejlődésére azonban feltétlen jó hatással van a nyári vándorólazás. Amennyiben tehát kevesebb vándoról áll rendelkezésre, elsősorban is a jérceállományt helyezzük abba el. Itt is tartsunk azonban sorrendet és a legértékesebb állományunkat osszuk be a legjobb területre, hogy ilymódon is kedvezzünk azok fejlődésé-Vándoról csirkék részére nek. A növendékkakasok is elhelyezhetők vándorólban és ez különösen kívánatos azoknál a kakasoknál, amelyeket tenyésztési célra kívánunk felnevelni. Lehetőleg külön vándorólban helyezzük el a kakasokat és külön a jércéket. Különféle vándorólak ismeretesek, vannak lóval húzható kocsikra szerelt, vannak azután kisebb méretű, kézzel húzható, továbbá a helyszínen összeállítható vándorólak. Ott, ahol nagy területek állnak rendelkezésre, célszerűen alkalmazható a kerekekre, vagy szántalpakra szerelt vándoról, mert ezek útján nagy területeken tudjuk a feltétlen takarmányokat értékesíteni. A 6—8 hetesnél fiatalabb állatokat ne vigyük ki, mert azoknak nevelése ott kinn még nem biztosítható csakis kifejlett, betollasodott állomány való a vándorólba. Ezzel az elhelyezési lehetőséggel az állomány legfeljebb október közepéig, november elejéig tartható, kívánatos azonban ennél korábban már állandó tartózkodási helyére elhelyezni az állatokat. Ügyeljünk arra, hogy a tojástermelés a vándorólokban ne induljon meg, mert ha azután behozzuk az állatokat az állandó ólba, a tojástermelés abbamarad. A vándorólba való szoktatás olyképpen történik, hogy a csirkéket a nevelőből, vagy előző óljukból kitelepítve berakjuk a vándorólakba és este kivisszük a kijelölt helyre. A baromfi szabad területen hálóhelyétől 5—600 méternél nagyobb távolságra nem barangol el és így csak az ól közvetlen környéke képezi vadászterületét. Ezért bir nagy jelentőséggel a vándorólaknak állandóan más helyre helyezése. Az állatok a vándorólakban ne legyenek összezsúfolva, figyelembe véve, hogy növekedésükkel mindig több és több helyre lesz szükségük. A növendék állatok vándoroltatása még nem jelenti azt, hogy akkor már takarmányozásukról nem kell gondoskodni. Hogy mennyi takarmányt és milyen mennyiségben adjunk, vagy esetleg, semmi takarmányra sincs szükség, azt mindenkor a rendelkezésre álló terület takarmánybősége szabja meg. Általános gyakorlat szerint a vándorólban tartott baromfi részére reggel és délben takarmányt nem szoktunk adni, azonban az esti etetésre megfelelő mennyiségű póttakarmányt adunk. Azt, hogy milyen mennyiséget sikerült begyűjteni az állatoknak, legjobban begyvizsgálat útján állapíthatjuk meg. Ebből és abból a tényből, hogy az este adott takarmányt milyen módon fogyasztják el az állatok, tudunk következtetni területünk takarmánybőségére. A vándorólak egyébként házilag is elkészíthető, egyszerű faépítmények. Mellső részüket dróthálóval kell bevonni az éjjeli ragadozok ellen, belső berendezésük pedig mindössze néhány ülőrúdból áll, amelyeket az ól fenekétől körülbelül 15 cm magasságban helyezzük el. A vándorólazással tehát minden körülmények között érdemes lesz foglalkozni ott, ahol megfelelő területek rendelkezésre állnak, nem csupán azért, hogy ily módon a feltétlen baromfitakarmányok értékesíthetők, hanem azért is, mivel az ilyen módon nevelt állatok jól megedződnek, betegségekre nem lesznek hajlamosak és magas termelésük útján visszafizetik a rájuk fordított költségtöbbletet. K. T. Az igásló szerszáma a kantárból és a hámból áll. A szerszám legyen egyszerű és könnyen csatolhat „ mert nem az a fontos, hogy cifra legyen hanem hogy kis és nagy lóra egyformán hasz nálhassuk. Siralmas látvány, mikor a lovon lötyög és csúszkál a szerszám, vagy mikor a nagytestű ló szűk szerszámban kínlódik. Rosszul il. lesstett hámban nem tud a ló dolgozni, mint a hogy a mesterember sem rossz szerszámmal. A kantárt mindig illesztik a ló fejére, nem túl szorosra. Akkor megfelelő, ha a szíjak alá egy ujjunk befér. A torokszíj se legyen túl szó ros, mert akkor a ló nem kap levegőt, viszont ha laza, megtörténik, hogy munka-közben a ló kibújik a kantárból, ami sok balesetnek volt már az oka. Vastag, tört zablát_ú.n. csikózablát — használjunk. Ettől nem lesz a ló „keményszájú“ és könnyű lesz hajtani. Vannak nagyon érzékeny szájú lövök, ezeknél legjobb gummival bevonni a zablát. A zabla ne lógjon a ló szájá ban, de ne is vegyük rövidre a pofaszíjakat. Pontosan a szájzúgban legyen a zabla. A kantározásnál ne kapkodjunk és ne rángassuk a ló főjét, mert akkor nem fogja tűrni a kantározást. Természetesen minden lóra külön kell illeszte ni a kantárt, mert egyiknek hosszabb, másiknak rövidebb a feje, szélesebb, vagy keskenyebb. Ha a kantár szemellenzős, az ne álljon úgy, hogy sértse a ló szemét, és ha a rögzítöszíja elszakad. azt azonnal javíttassuk meg, mert a ló szemét rontja. Legjobb, ha már a kocsiba való batanításkor hozzászoktatjuk a lovat a szomellenző nélküli kantárhoz, akkor nem lesz ijedős, és nem is ronthatja a szemét az ellenző. Vannak vidékek, ahol nem is ismerik a szemellenzős kantárt. A hámok kétfélék. A nagyvárosok nehéz igáslovain láthatunk kumetet. Gazdaságban r, szügy hám használatos. Ennek a húzórésze — a szügy elő — a ló szügyire kerül, hátrafelé az istrángokban folytatódik. A húzóból oldalra a nyakszíj ágazik, mely a baltavágásra fekszik, a V könyöke mögött pedig a hátszíj vagy kápa. mely alul a haslóban folytatódik. A szűgyelő közepén elől egy karika a tartólánc-szíj-becsato lásra szolgál. A hám jó felille3ztése igen fontos Ha a húzó lóg, akadályozza a lovat, ha magasan van, a légzést gátolja. Legfontosabb az, hogy s A fiatal állat életében egyik legkritikusabb időpont az addig szopós egyed elválasztása, mert addig a tökéletes összetételű és könnyen emészt, hetö anyatejben megkapta a testének kifogástalan felépítéséhez szükséges tápanyagot a kellő mennyiségben, sőt sok vonatkozásban az anyai gondoskodás is elősegítette a jó fejlődést. A leválasztás azután nagy zökkenőt jelent a fiatal álat életében, mert akkor megszűnik az anyjával a közvetlen kapcsolat, kevésbbé tökéletes táplálékokkal kell az anyatejet pótolni Annak igazolására, hogy nálunk a borjúk el választásánál mennyi hibát és mulasztást követnek el a gazdák, elég talán arra a közismert jefenségre utalni, hogy a szopós borjúk általában szépek, húsosak, gömbölyűek, fényes szőrűek, élénkek, viszont a választott borjúk nagyrész! kedvezőtlen benyomást keltenek, nagy hasúak, soványak, hajlott hátúak, hosszú és bozontos szőrfiek, bágyadt viselkedésűek. A borjú fejlődésében egy napra sem szabad zökkenésnek vagy éppen visszaesésnek bekövet, keznie. Ezért a borjút úgy kell elválasztani, hogy a külső behatásokra legérzékenyebb korban levő fiatal álat minél kevésbbé érezze meg ezt a jelentős váltózást és zavartalanul fejlődjék tovább az elválasztás után is. Ehhez nem kell semmi különleges berendezés, nem merül fel ennek következtében külön többlet kiadás, csak jóakarat, figyelem, körültekintő gondokodás és persze némi szaktudás is kell hozzá. A hibás elválasztás esetében, — akár 6 —8, húzóvonal — a húzó és istráng vonala a sztigyétől a liámfáig — ne legyen megtört, haiem egye. nes. Ha a húzóvonal megtört, a vonóerő nem a ló szügyén, hanem a hátán fog hatni és feltöri azt. A haslót mindig annyira húzzuk meg, hogy munka közben a hám el ne fordulhasson. Ha a kápa bélelve van, izzasztó fölösleges alája. Befogásnál ügyeljünk arra, hogy ne fogjuk túl szorosra a lovakat és mindkettőt egyformán, hacsak egyiket valamilyen okból nem akarjuk kímélni. Pl. csikót a tanítás alatt, vemhes kan cát heréit mellett. Ha újabb pár lovat fogunk be, a hámot is mindig igazítsuk át a lovak nagyságának megfelelően. A befogásnál először a tartóláncot — szíjat — tegyük a pihenőlyuk ha. Azután csatoljuk be a szárakat, majd felvetjük az istrángokat, végül meghúzzuk a tartóláncot — szíjat. Indításkor vagy érintsük meg a lovakat az ostorral, vagy szoktassuk meg őket, hogy hang ra indítsanak. A gyeplő arra való, hogy vele ? lovakat kormányozzuk. Ha rángatjuk, csak el vesszük a ló kedvét a menéstől. Nem szabad gyeplőt ostor helyett használni. A kocsi rúd ja 105 cm magasan legyen a föld felett, hosszúsága pedig a lovak nagysága sze rint 285 — 290 cm. Ha magasabb, vagy hoszszabb a rúd, a lovak kifelé dőlnek, húzóerejük csak kissebb mértékben érvényesül és a szerszám feltöri őket. Az ostor használatát a it- jkisebbre csökkentsük. Ha a fogat várakozik, a hajtó leszáll, vesse le az istrángokat. Sok balesetet lehet így megelőzni. Kifogáskor legelőször az istrángokat kell le vetni, legutoljára kicsatolni a hajtószárat. A leszerszámozást ugyancsak nyugodtan végezzük, ne okozzunk vele a lónak fájdalmat, ha sietünk is, ne rángassuk. Munka után előbb lássuk el a lovat, majd tegyük rendbe a szerszámot. A zablát nedves, a szerszám többi részét száraz ronggyal töröljük le és tegyük a helyére. Hetenkint egyszer kenjük be a szerszámot pasztával és puha kefével dörzsöljük fényesre. vagy akár 12_ 16 hétig szoptattuk js a borjút — mindenkor visszaesik a borjú fejlődésében, fogy, kisebb lesz az ellenálló képessége. Csak általánosságban utalunk arra, hogy átlagosan 8 10 hétig tartó tejtáplálás mutatkozik kivánatsnak, napi 7—8 liter tejfogyasztás mellett. Bármeddig is tartson azonban a szoptatás, az a legfőbb kivánalom, hogy az elválasztás fokozatosan, kellő átmenettel történjék, mert akkor a borjú azt kevésbbé sínyli meg, Nincs helytelenebb eljárás, mint az elválasztás napjáig napjában töbször szoptatott borjút, — amely esetleg az anyja közelében is volt — máról-holnapra külön kötni, ott aztán elkezdeni elválasztás utáni takarmányozását, ami néha mé; abrakot sem tartalmaz-. A főszabály tehát az, hogy a tejtáplálást fokozatosan szüntessük meg! Ha a szándékolt el választás előtt még háromszor szoptatunk napjában, akkor jó előre térjünk át a napjában kétszeri szoptatásra, majd kb. egy héten át csak napjában egyszer szoptassunk. A borjú jó elválasztásának egy másik előfeltétele az, hogy a borjút már korán szoktassuk széna és abrak etetésre, úgy, hogy az elválasztás időpontjában már ele. gendő mennyiségű takarmányt tudjon fogyasztani és jól megemészteni. Ezért nem lehet elég ko. rán elkezdeni a széna és az abrak etetését a még csak néhány hetes szopós borjúval. Az a tapasztalat, hogy ha a borjú kevésbbé bőségesen részesül tejből, akkor hamarabb rákap a ta karmányok evésére és ezekből nagyobb mennyiséget is fogyaszt. Természetesen előmozdítja az idejében történő és számottevő takarmányfo. gyasztást az, ha finom, ízletes és változatos öszszetételű táplálékot adunk. Az legyen a szabály, hogy mint a még szopó, mint a már elválasztott borjúnak a legjobb takarmányt adjuk! Éspedig az elválasztás előtti időkben mindenből ugyanazt a féleséget kapja, amit elválasztás után fogunk etetni. Az elválasztás után etetett takarmányban legyen elegedő fehérje és zsír, mert a fiatal, fejlődő szervezetnek ezekből a tápanyagokból különösen sokra van szüksége és ezeket eddig az anyatejjel rendesen megkapta. Mint a szopós, mint a már elválasztott, borjúnak a legjobb és leggyengébb szénát adjuk, lehetőleg korán kaszált finomszálú réti szénát, vagy sarjút, ezek hiányában ugyancsak korán ka. szált, nem kórós, hanem leveles gyenge lucerna-, vagy lóhereszénát. Az abrak lehetőleg zúzott zab legyen fő tömegében; ezt szükség esetében részben, vagy egészben durván darált árpa he lyettesítheti. Kukoricadara és korpa inkább csak későbben és viszonylag csak kisebb mennyiségben kerüljön az abrakkeverékbe. Ellenben fon tos, hogy a szüséges fehérje biztosítása végett jóminöségű olajpogácsát etessünk. Borjúk számára a legjóbb a lenmagpogácsa, — csak sajnos ez kevés van. Az abrakot mindig többféléből állítsuk össze.' Se a szénát, se az abrakot ne mérjük ki, legyenek ezek állandóan a szopós, meg a választott borjúk előtt, hogy tetszés szerint ehessenek belőlük. Ilyen korban nem szabad takarékoskodni, sőt a bőséges adagolás a lehető leggazdaságosabb befektetés! A választott borjút ne akarjuk zöld takarmányon tartani, ebből csak keveset adjunk a többi takarmányok kiegészítésére a tejben felvett víz pótlására. Nem szabad a gyenge választott borjút távoli legelőre kihajtani, persze előnyös, ha, eleget tatózkodhat jó levegőn és ha módjában van, legeltetve valamit csipegetni is, de csak egészen közelben lévő legeltetési lehetőség esetében tudjuk ezt biztosítani és akkor is néhány órán át tartsuk ott. Ha nincsen ilyen kedvező adottságunk, akkor inkább kifutóban levegőztessük. Az abrakkeverékbe kívánatos egy százalék szénsavas meszet tenni, ami csak akkor marad, hat el, ha kitűnő lucernaszénát etetethetünk. E- zenkívül napi 10 gramm konyhasót is keverjünk bele, persze még jóbb nyal0sót tartani előttük. A vízfogyasztást célszerű korlátok közt tartani és nagyjában 4—5-r-zör keveset itatni, hogy túlsók víz felvétele következtében ne legyenek nagyhasúak. 2 A borjúk jászla mindenkor legyen alacsony, ebből nemcsak könnyebben tud enni, de ez nem idéz elő kedvezőtlen testtartást sem. Előnyös, ha a választott borjút is úgy tudjuk elhelyezni, hogy ne legyen megkötve egész napon át, hanem mozogni tudjon még az istállóban is. Sok ilyen apró mozzanat elvégzéséből adódik a borjú helyes felnevelése, ami elsősorban gon. dosságot, a fiatal állatokkal való szerető egyedi foglalkozást tesz szükségessé, de kevés gazdasági munka ad oly bőséges jutalmat, mint éppen a borjúk helyes elválasztása és okszerű nevelésére fordított tevékenység. Milyen az igásló ló szerszámozása? Kantározásnál ne kapkodjunk — ügyeljünk a hám felillesztésére Befogásnál ne fogjuk túi szorosra a lovakat! A ló szerszámozása: jól illesztett aátr és helye - ínrltkvrit l- ul sen kantározott lófei. tHWWSUf, VANDORÓLAKBAN vigyük a tarlóra a baromfit
