Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-11-05 / 34. szám
8 GzcJtodfaklmmt-A TITOKZATOS TIBET melynek egy és negyedmillió négyzetkilométeren nomád sorban élő hárommillió lakosét fetezabaditja a kínai néphadsereg Az elmúlt hét egyik legjelentősebb ..ánye: a kínai néphadsereg egységei narancsot kap. tak, hogy vonuljanak be Tibetbe, szabadítsák fél az imperiáliísta élnyomás alól Tibet h\ronuni. liíi’ó lakósát és erősítsék meg Kína nyugati határainak védelmét. Kína és Tibet fiözt a VIH. század óta állnak fen politikai kapcsolatok. Ttbetnek Kínához aló tartozását valamennyi nemzetközi egyezmény elismerte, ennek ellenére az angolszász imperialisták szívósan igyekeznek Tibetbe behatolni. 1904-ban, az orosz-japán háború idején, az angol hadsereg betört Tibetbe és bevonult Lhas.szába, Tibet fővárosába. Két évvel később Anglia megígérte,, hogy a jövőben tartózkodni fog attól, hogy beavatkozzék Tibet beiigyeibe és csak Kína közvetítésével tart fen kapcsolatokat Tibettel. 1947-ben India ,,függetlenségének” kikiáltásakor Anglia elméletben feladta jogait és követeléseit Tibettel szemben. Ettől kezdve nem angol, hanem indiai politikai misszió tartózkodott Tibet fővárosában, de az indiai politikai misszió vezetője — angol volt. Az utóbbi években az amerikai imperialisták is különös figyelmet szenteltek Hihetnek. Ki. na felszabadító mozgalmának győzelme után úgy Washingtonban, mint Londonban fontos hadászati támaszpontnak tartották Tibetet a Szovjetunió és Kína ellen irányuló terveikben. A kínai nép győzelme után váratlanul felfedezték, hogy Tibetnek ,,fügetlenségre“ van szüksége és kézzel-lábbal igyekeznek megakadályozni, hogy a tibeti nép visszatérjen a kínai haza nagy családjába. A kínai néphadsereg most megindult, hogy felszabadítsa Tibetet és annak elnyomott népe elindulhasson azon az utón, amelyen a szabad országok népei haladnak. A NAGY VILÁG ★ K/S TUt Békefront A II. Béke Világkongresszus megnyitása előtt November 13-án az angliai Sheffield - ben nyílik meg a H. Béke Világkong".’sszus. Eddig már 60 ország küldötte .jelentette be részvételét. A Béke Hívei Állandó Bizottságának elnöksége megelégedésének adott kifejezést, hogy a Brit Békebizottság megtette a kongresszus világfontosságának megfelelő intézkedéseket. Az az angol város, amely a nagy békeesemény színhelye lesz, több mint félmillió lakosú munkásváros és az angol nehézipar egyik legfontosabb központja. A város ezenkívül fontos hadiipari központ is, tekintve, hogy kitűnő acélját a légkéses repülőgépek motorjaihoz használják fel. A Béke Világkongresszus színhelye a városház nagyterme lesz, mely 25Ö0 ember befogadására alkalmas. Az angol reakció minden erejét mozgósította, hogy ha már a kongresszust megakadályozni nem is tudja, legalább minél több akadályt gördítsen annak útjába. Az angol kormány már több beutazási engedélyt tagadott meg. . A II. Béke Világkongresszus előtt — mint Kínából jelentik — több mint 200 rrvllió békealáirást gyűjtöttek össze Kínában, ahol Népi Bizottság is alakult az egyetemes béke védelmére és az amerikai agresszió elleni harcra. J.engyelnrszág Beváltják a régi pénzt, áttérnek az aranyalapra A lengyel parlament új zloty pénznemet fogadott el. Az új zloty értéke egvenlő 0.222 gram szinarannyal, vagy egv rubellel. Az új pénz 1950 október 30 lépett életbe. A régi zlotyt ez év november 8-ig beváltják. A pénzbeváltásnál három új zlotyt adnak száz régi zlotyért. Hogy a dolgozó lakosságot károsodás ne érje, mindazok-számára, akiknek legközelebbi bére november 2-re, vagy későbbi napra volt esedékes, kártalanítást állapítottak meg. Az új bankjegyek 2, 5, 10, 20, 50, 100 és 500 zloty értékben kerültek forgalomba. A zloty századrésze a grosni (garas) lesz. A groSni fémből készült váltópénz. A zloty átértékelésére azért volt szükség, hogy a hatéves tervet stabil pénzügyi alapon teljesíthessék és megszüntessék az üzérkedők által — a háború vége óta — felhalmozott, a gazda’ sági életre ártalmas magánjövedelmeket. A la gyár ország Tíz éve szabadult ki a börtönből Rákosi Mátyás A magyar njmnkafeo^äiy és a dolgozó nép jétóitÖs évfordulóról emlékezett meg az elmúlt napokban. 1-9,40 október 30-án szabadult ki a fégyházból Rákopi Mátyás, több, mint lő éves raboskodás után. A magyar, ellen-forradalmi rendszer, melynek 1925-ben sikerült kezébe kaparj tania a magyar szabadság törhetetlen harcosát, nyíltan Rákosi Mátyás életére tört. Kétszer is hal-álra akartak ítélni és amikor ezt bajtor helytállása megakadályozta — a börtönben akarták elpusztítani. Rákosi Mátyás azonban — gyakran súlyos betegen — a börtönben, is harcolt kínzói ellen, legyőzött minden megpróbáltatást és üldöztetést. A forradalmi munkásmozgalom sohasem nyugodott bele abba, hogy Rákosi Mátyás életét veszély fenyegeti. Hatalmas nemzetközi akciók hárítottak el újra és újra a közvetlen életveszélyt Rákosi feje felöl. Különösen a második Tibet a föld legnagyobb lensíkja. Kína dél. nyugati részén fekszik a Himalá.ia és a Kun- Lun hegységek között. Területe kb. tizenkétezer akkora, mint Csehszlovákia. A lakosság vándor, pásztorkodással foglalkozik, elsősorban juhokat tenyészt; málhás állata a jak és a teve. Földmű, velés csak az ország délkeleti részén, a 3000 méterre leereszkedő völgyekben van. A helyi ipar főleg mezőgazdasági eszközök készítésével foglalkozik. Évszázadékor, ’--resztül tiltott terület volt TI- hét az idegenek ~ '-vára; még a múlt század derekán is keva-rt ” . l ek e nagy kiterjedésű területről Európában. rxiig amióta az angol uralom megvetette a lábát Indiában, nagyon is sokat törődött azzal, bogy minél több ismeretet szerezzen északi szomszédairól, akiket a Himalája 8000 méter magasba tornyosuló lánca zár el tőle. Anglia szemponjából nem volt közömbös, hogy a legféltettebb koronagyarmatának közelében lé. vő országok viszonyait alaposan megismerje és azokat politikai érdekkörébe vonja. Földrajzi felfedezők papi öltözetbe bujtatva hatoltak be a D:>.Iai láma országába, persze nem annyira a tudásszomj hajtotta őket, mint az angol imperializmus érdekeinek szolgálata. Az indiai brit kormányzat kitanított budilista hindukat küldött Tihethe, akik azután megbízható adatokat szereztek a Dalai-láma országairól. A múlt század végére már kialakult az a földrajzi kép, amely egy relytélyes ország életét tárja fel. SIVÁR FÖLD A négy-öt ezer méter magasságban lévő me. dencéket kopár, gömbölyű tetejű hegyvonniatok zárják be, amelyeken 6000 m. fölött van az örök hó határa. Nyers, sivatagos tá j - ez, ahol átható szelek fújnak szakadatlan. A hőmérséklet ingado zása olyan szélsőséges, hogy éjszakánkint az eu rópai, aki téli ruhát nem ölt és szabadban hál, megfagy. A Szahara földrajzi szélességén a- folyók és tavak október végétől április végéig; befagynak. Nem csodálkozhatunk ha az útleírásokban kietlen pusztákról, a növényzet hiányáról olvasunk. Fának több napi járóföldön nyoma sincs. Szinte azt hihetnek, hogy ilyen körülmények között állati, emberi élet nem lehetséges. De mégis, a szétszórt fűcsomókon is jak. és bir. kanyájak legelnek, melyek télen a földből kaparják ki a gyökereket. Az állatok csontig leső ványodnak úgyhogy egy birka húsából alig ’®hetne egy ebédre valót összehozni. A rövid nr'r alatt azonban újra magukhoz térnek. Az állat ál. lomány is persze igen szegényes. A tengeri malac nagyságú füttyös nyúl a leggyakoribb. Földbe vájja házát, hihetetlen gyorsasággal cikkázik ide-oda, hogy télire összegyűjtse a fümagvakat. A magaslatokon vad nyúl él, a síkságon kecses gazellák és vadszaniarak tanyáznak. A gyér csapadék ellenére sok a tó, partjaikon gazdag ma. dárvilág tanyázik, a vádkacsák:, vizityúkok sirályok sokfajta váltotta. A hegyeken sasok, keselyűk keringenek. Ezzel szemben a Himalája 6000 méternél magasabban fekvő csúcsai között, az örök hp és gleccserek hazá jában semmi életet: nem találtak az expedíciók. Néha több száz kilométer utat kell megtenni a köves utakon, hogy egy.egy völgy szájában, patak vagy’t,', mentén előbukkanjon egy-egy EMBERI TELEPÜLÉS amelynek sovány termőföldjén a rövid nyár tűző napsugara 4500 méter magasságig megérleli Tibet főtennényét az árpát. A sík területeket Rákosi-.per idején, 1935-ben lángolt fel ez a küzdelem. A szovjet városok és falvak ezreiben tartottak tiltakozó gyűléseket és rendeztek gyűjtést a védelem részére. A döntő eredményt 1940 hozta meg, amikor — a megváltozott nemzetdombok választják el, kanyargós út kapaszko. dik fel rájuk, hogy egyik medencét a másikkal összekapcsolja. Vasutat nem építettek, a jak a málhásállat, mely két oldalán súlyos csomagokat cipel. Ha a főútvonalak mentén nem húzódnék a táviróvonal, a néptelen vidékeken azt hinné az ember, hogy ide a civillizációnt&'még a híre sem érkezett el. Tibet lakosságának legnagyobb része NOMÄD PÁSZTOR, akik a társadalmi fejlődés igen alacsony fokán állanak. A magántulajdon már kialakult. A jak. és birkanyájak egy egy gazdagabb nemzetségié kezén vannak, akiknek sok szegény pásztor áll a szolgálatában. A falvakban a faluközösség nyomai még feltalálhatók. Nyers kövwből rakják össze házaikat, amelyeknek nincsgn födele. A tetőgerendán mászkálnak a szobájukba, amelyben bútorzat alig van. Közepén áll a tűzhely. Főeledelük a jakhús, a tej és a tea,melyet avas vajjal ízesítenek és pörkölt árpából készült gombóc. Még több helyütt dívik a többfér,jfiség, két. három testvér vagy jó barát tart egy asszonyt. Csak a módosabbak engedik meg magáiknak az egy asszony fényűzést. Halattaikat patakokba dobják vagy fára függesztik. Az országban a papság jelenti az uralkodó osztályt. Már a VII században behatolt ide a buddhizmus. Legfőbb papi méltóságuk, a DALAI LÁMA Olyan méltóságra tett szert a buddhizmus körében, mint a középkori pápaság a keresztény vi lágban Csak közvetlen környezete férkőzhet hozzá, míg az egyszerű hívó számára elérhetet. len. A főváros közelében, — egy Fotola nevű dombon — lakik ez a pazar pompában élő főpap, akit a lámák választanak ki az előkelők azon gyermekei közül, akik elődjének halála napján születtek. A lámák nagy gonddal nevelik az új uralkodót, akinek kiskorúsága idején á környezet kormányoz. Tömérdek a kolostorokban — szerzetesek mód. jára _ élő lámák száma. A buzgó hívek mesze földről zarándokolnak egy. egy kolostorhoz és a hegyek mesés ásványi kincseit hozzák ajándék ba. Az egyik Mount. Everest expedíciónak sikerült a Sekar Csöte kolostorba bejutnia, ahová még európai nem tette he a lábát. Templomában vastag aranylemezekkel borított Buddha.képeket, látott s az aranylemezeken mesés türkizek és e gyéb drágakövek ékeskedtek. A háttérben egyig méter magas. Buddha szobor csillogott. Arcát minden évben friss aranylemezekkel vonják be. A kolostor kincses ládáiban garmadával van van felhalmozva az arany és tömérdek drágakő. A papok — a felhalmozott ajándékok ellenértéke képpen — imákat vállalnak. Az imák nagy. részét az olvasóhoz hasonló imagépen pergetik le, sőt patakokban imádkozó malmok is vannak, amelynek hengerére ráírják az imát és a henger egyszeri köriilforgása jelenti az imádság elmon. (Sását. Az angol-amerikai imperializmus kihasználta a tibeti buddhista egyház két egymással versenyző fejének, a Dalai lámának és Fancsan lámának engesztelhetetlen harcát és a Dalai láma mellett foglalt állást. Ezzel a harc el is dőlt. A Dalai láma győzött, környezetének uralma viszont az ellenmondást ne*n tűrő a*igol befolyás érvényesülését jelentette. (B.) közi viszonyok között — a magyar kormány végre kénytelen volt engedni a Szovjetunió kitartó és szívós törekvésének: Rákosi Mátyás kiszabadult a börtönből és a Szovjeíúnió szabad földjére léphetett. A NAGY VILÁG KIS TÜKRE ★ Szovjetunió 32 éves a gcem&xomol Harminckét évvel ezelőtt a cár. a bankárok, a földbirtokosok és az imperialisták elleni forradalmi harc füzében, 1918 október 29-én ült össze az a történelmi kongresszus, amely egyesítette a Bolsevik Párt vezetése alatt harcoló ifjúmunkás szervezeteket és ezzel létrehozta a világ első Kommunista Ifjúsági Szövetségét, a lenini Komszomolt. Ma az egész világ ifjúságának a Komszomol mutatja az utat, a célt, mely felé törünk. A komszomolisták a haza iránti olthatatlan szeretet példáját adták a világnak, mind a polgárháború idején, mind a szocialista építés korszakában, mind a Nagy Honvédő Háborúban és most is, a kommunizmus építésének korszakában. A Komszomol, a Bolsevik Párt útmutatásait követve, példát mutatott az építő munkában, a munka magasabb termelékenységéért folyó harcban, a tanulásban. Nincsen olyan sarka a Szovjetuniónak, ahol a komszomolisták dicsőséget nem szereztek volna hős tetteikkel. A Bolsevik Párt a legnemesebb célt állította a Komszomol elé: azt, hogy élen járjon a kommunizmus építésében. Ez lelekesíti az egész szovjet ifjúságot, mely Lenin és Sztálin győzelmes zászlaja alatt halad a cél felé. A népi demokráciák ifjúsága ünnep1 estek keretében emlékezett meg az é fordulóról és táviratban üdvözölte a Komszomol Központi Bizottságát. Nyugat-Nóinetor&zág Náci tábornokok vezetésével zsoldos hadsereg Az imperialistáknak régi szándéka az, hogy felfegyverezzék Nyugatnémetországot. A nyugateurópai hadsereg felállításával kapcsolatban tervezik a nyugatnémet egységek bevonását. Ezt a tervet magáévá tette a francia kormány is, sőt javaslatára a nemzetgyűlés jobboldali többsége elfogadta a nyugatnémet felfegyverzést magába foglaló nyugateurópai hadsereg tervét. Lapjelentések szerint a szövetséges főbiztosság és a nyugatnémet kormán között megegyezés jött létre egy nyu gatnémet zsoldos hadsereg kérdésében. A lapjelentések azt is tudni vélik, hogy rövidesen megjelenik az általános hadkötelezettségi törvény, melynek célja 200.000 ember mozgósítása. Erre a törvényre azért lesz szükség, mivel a legénység soraiba önként csak kevesen jelentkeztek. Az állapotokra igen jellemző. hogy az amerikai főparancsnokság, 5 volt náci tábornokot nevezett ki a nyugatnémet zsoldoscsapatok parancsnokává. Kóma Ismét el akarják venni a földet a parasztságtól Az olasz kormány félhivatalos hírügynöksége koreai különtudósítójának jelentését közölte-arról, hogy az amerikaiakat „milyen veszedelmes, helyzetbe hozza ez Észak Koreában kialakult szociális és gazdasági helyzet“. Például nehéz lesz visszacsinálni a földreformot és a nők egyenjogúsítását — írja az említett hírügynökség tudósítása. Li Sin Man, a délkóreaiak fasiszta vezetője, szemlátomást nem fogadta meg a fenti • „tanácsokat“, mert Korea fővárosában tartott első sajtóértekezletén sietett kijelenteni, hogy „az elrabolt földeket“ visszaadják eredeti tulajdonosaiknak. Mac Arthur és a koreai fasiszták tehát egy tollvonással vissza akarják venni a földet a koreai parasztoktól és ismét a földesurakat akarják a koreai nép nyakára ültetni. Szabad Földműves a Szlovákiai Egységes Földműves Szövetség és a Szlovákiai Szövetkezeti Tanács hetilapja — Szerkesztőség kiadóhivatal és expedíció: Bratislava, Stúrova 6— telefon: 274.03—Felelős szerkesztő Kugler János—Kiadja az „Órád” lap és könyvkiadó vállalat. . Nyomja: Concordia nyomda Bratislava, När. povstania 11. __ Irányít, postahivatal Bratislava 2—Előfizetés egy évre 100 — Kcs. félévre 50—Kés. — A lap felmondható minden év végén okt, elsejéig. Eng. sz.1750 OPú Ba 2.1950/sí.