Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-11-05 / 34. szám
Ma: FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETI SZEMLE I. évfolyam 34. szám. AZ EGESZ VILÁG DOLGOZÓ NÉPE ÜNNEPEL Az évszázad, amelyben élünk, igen gazdag forradalmi változásokban, olyan változásokban, amelyeknek igen meszszemenő történelmi jelentőségük van. Ezekből a hatalmas következményekből három eseményt lehet kiemelni, amelyek sorsalkotó jelentőségükkel a többiek felett állnak és amelyek döntő módon befolyásolják és megszabják az emberiség .további fejlődését. A nemzetek a küzdelmek és szenvedések hosszú kálváriáját járták meg, amíg az óvilág rabszolga-korszakából és a középkor feudalizmusából átküzdötték magukat a modern ipari nagytermelés korszakába, mely megteremtette a gazdag és sokarcú élet előfeltételeit a társadalom számára. De a burzsoázsia, amelynek a történelem feladatúi szabta eltüntetni a világ felszínéről a feudális rendszert, a céhrendszert, a nemesség uralmát és hatalmát és hatalmasan kifejleszteni a termelőerőket, nem tudta ezeket a feladatokat másként megoldani, csak egy új csztályuralom felállításával, egy újfajta elnyomás, a kapitalista kizsákmányolás és rabszolgaság létrehozásával. A tömeges munkanélküliség, a nyomor, műveletlenség, az éhbérek, a dolgozók jognélkülisége, a gazdasági válságok és háborúk, ezek voltak és ezek azok a kísérő jelek, amelyek a polgári kapitalista társadalmi rendszert jellemzik. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom végetvetett ezeknek a viszonyoknak a földkerekség egyhatod részén. A nagy Lenin és Sztálin vezetésével megvalósította a munkásosztály uralmát, mely a munkásoknak a földművesekkel való szövetségére támaszkodik é« megmutatta az egész világ elnyoiuottainak és kizsákmányoltjainak, hogy van kiút a nyomorból, a szenvedésből, a kiszipolyozásból, a jogtalanságból és hogy ez a kiút a proletárdiktatúra, a szocializmus felé vezető út. Míg a Szovjetúnió épített, erősödött és fejlődött, győzelemről győzelemre haladt, addig a kapitalista államok egyik válságból a másikba sodródtak, a fasizmus és a háborús őrület fertőjének estek áldozatul és felgyújtották a második világháború hatalmas tűzvészét. Ha nem lett volna a Szovjetúnió hatalma és ereje, a szovjet nép áldozatkészsége és a dicső Szovjet Hadsereg hősiessége, nem volna ma az eui'ópai nemzeteknek szabad élete, nem volna független a Csehszlovák Köztársaság, nem lenne meg népünk hatalmas fejlődése. De a Szovjetúnió legyőzte a véres nemet fasizmust. A dicső Szovjet Hadsereg széttiporta a régi német háborús gépezetet és ezzel szabaddá tette a haladás, a fejlődés útját az európai népek számára. A Szovjetúniónak a német imperializmus felett aratott győzelme, a fasizmus veresége a második legnagyobb Az őszi munkák állásáról beérkezett jelentések szerint a bratislavai kerületben 113, a nyitrai kerületben 116 Egységes Földműves Szövetkezet végezte el az őszi vetést, A besztercebányai kerületben elkészült a vetési munkával a kerület minden magasabbföku EFSz-e. A kassai és eperjesi kerületben még e héten befejezik a munkát. A legroszszabb a helyzet a zsolnai kerületben, ahol a vetési terv' 75%-t sem érték még el. Az őszi munkák jelenlegi állása koránt sem kielégítő, hiszen még , a bratislavai és nyitrai kerületekben is több olyan falu van, ahol lemaradás mutatkozik. Vonatkozik ez szinte kizárólag azokra a falvakra, ahol nincs még a mai napig sem EFSz. Ezen a helyzeten sürgősen segíteni kell! Amint ki lehet menni újra a földekre, azonnal és szervezetten be kell hozni a lemaradást. Ezen a téren igen szép példával járnak elöl a felbári Zsitvagyarmat állta meg legjobban a helyét a nyitrai kerület EFSz-einek őszi munkaversenyében • A nyitrai kerületben most értékelték ki — a Kerületi Nemzeti Bizottság, a Kerületi Párt Bizottság ée a Szlovákiai Egységes röldmjíves Szövetség kerületi titkárságának résztvételévél — a« ös*i BHinkaverseny eredményét. A versenybizottság 216 versenyző Egységes Földműves Szövetkezet munkáját bírálta felül és a legjobbnak a zsitvagyarmati (iitavcei) EFSz munkáját találta. Ez az EFSz felöleli az egész község lakosságát és a szövetkezet tagjai 100%.osan végrehajtották a község vetési tér. vét. Az őszi vetést 145 hektárén végezték el négy csoportban. A munkával október 23-án készültek el. A zsitvagyarmatiak nemcsak az őszi munkák gyors és sikeres elvégzésével tűntek ki. hanem a beszolgáltatásban is. mivel eleget tettek valamennyi beszolgáltatási kötelezett ségükneknek. A zsitvagyarmatiak után a párkányi járás Búcs községének EFSz e került a kerületben a második helyre. Itt 538 hektáron vé; - :ék el időben a vetési tervet és a szövetkezet tagjai elérték azt is, hogy a falu többi földművese is résztvegyen a közös őszi munkákban és eltün. tesse a mesgyékét. A harmadik helyet a komáromi járás Nagyvasai község EFSz ének ítélték oda. Ez az EFSz az őszi munkák pontos és időbeli elvégzése mellett a bnrgonyabeszolgáltatási kötelezettségét már október elején teljesítette. történelmi esemény ebben az évszázadban. Hatalmas jelentőségű esemény ez, mely szervesen összefügg a Szovjetúnió nemzeteinek nevével és a Nagy Októberi Forradalom vívmányaival. A második világháború után a Szovjetúnió folytatta következetes békeépítő és a demokratikus nemzetekkel együttműködő politikáját. Az angol-amerikai imperialisták támadó politikájukkal, amellyel Hitler példájára világuralomra törekedtek, a világot két táborra szakították. Aláaknázták a béke alapjait és a népek közötti békés együttműködés alapjait is. De bármennyire is fáradoznak, bármilyen gyalázatos és gaz módszereket és eszközöket fognak is használni — a háborús uszítástól és előkészületektől kezdve a szabotázsok, kémkedések, öszszeesküvések gyilkosságok megszervezéséig —, törekvésük nem fog sikerrel járni, egyik pozíciójukat a másik utón vesztik el, míg a béke. a demokrácia, a szocializmus tábora nő és nőni fog. mert — ahogy Molotov mondotta — olyan században élünk, amikor minden út a kommunizmushoz vezet. Az új Kína egy év előtti megszületése — amely szintén lehetetlen lett volna a nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Szovjetúniónak a német és a japán fasiszták felett aratott világtörténelmi jelentőségű győzelme nélkül — a világtörténelem azon .harmadik nagy eseménye századunknak, mely döntő módon hozzájárult a világ erőviszonyainak megváltozásához. És ezekben a napokban, amikor a dolgozó nép az egész világon ünnepli a Nagy Októberi Forradalom harmincharmadik évfordulóját, mi is. felhasználjuk ezt az alkalmat, hogy kifejezzük szeretetünket. tiszteletünket és hálánkat a Szovjetunió hősi nemzetei iránt, kifejezésre juttassuk változatlan akaratunkat és elhatározásunkat, minden körülmények között velük együtt haladni a hé ke, a dem rária. a s/.- ■' Uzmus nagy ideáljai felé, az emberiség jólétéért. és a bősi EFSz tagjai, akik — miután elvégezték a maguk munkáját — segítségére siettek a többi EFSz-fiek és az egyénileg gazdálkodó kiá- és középföldműveseinknek. Az őszi munkaterv teljesítése érdekében a Párt, a Nemzeti Front* és a népi közigazgatás szervei segítségével mozgósítani kell minden munkaerőt, fogatot és gépet, hiszen minden dolgozó oaraszt legsajátosabb érdeke mellett az egész ország dolgozóinak érdekéről van szó! , a Sok helyen azonban nemcsak az őszi vetés befejezésénél van lemaradás, hanem a burgonya- és cukorrépa betakarításánál is. Lapunk múlt heti számában rámutattunk arra, hogy míg Csehországban már minden kerület — sőt ma már minden járás is! — teljesítette a burgonvabeszolgáltatási kötelességét, addig Szlovákiában egvetlen kerület sem érte el a 100%-os eredménvt. , Az elmúlt héten némi javulás állott be ezen a téren a rossz időjárás ellenére is, az eredmények azonban még mindég messze vannak attól, hogy azokat kielégítőnek mondhassuk. Október 27-rig egyetlen kerületünk, a zsolnai kerület, haladta csak túl a lúOVi-os eredményt. A legjelentősebb heti teljesítményt a bratislavai kerület érte el, amely igv előretört a kerületek ranglistájának második helyére, megelőzve az eperjesi kerületet, ahol az elmúlt héten szinte megállt ez a munka. A bratislavai kerület mellett a nyitrai kerületben értek el jó eredményt az elmúlt héten, de ez a kerület még mindég az utolsó Szlovákia hat kerületének versenyében. Hogy milyen jelentős a nyitrai kerületben a lemaradás, azt igazolják azok a hírek s.. amelyek szerint a földművesek —- m,int a bánovcei és partizánskei járásokban — nem jutnak a burgonya és a cukorrépa betakarításához. A kellően meg nem szervezett munkát a rendkívül rossz időjárás annvira hátráltatta' hogy -most attól kell tartani, hogv a burgonya, illetve a cukorrépatermés egy része a földben marad, vagv részben tönkremegy. Az ilven helyeken a járási vezetőségnek kell a legsüreő' sebben közbelépnie és a munkaerők fokozásával a bajokon segítenie. Meg kell mentenünk minden métermázsa burgo■nyát és cukorrépát! Meiégaidatági szak- és szövetkezeti hetilap Bratislava, november 5. MEG KELL MENTENI minden métermázsa burgonyát és cukorrépát! A magasabbfokú EFSz-ek befejezték az őszi vetést és a mélyszántást, tie az egyénileg gazdálkodóknál sok helyen nagy a lemaradás Több, mint egy hete tart a hideg, esős idő, sőt sok helyen már havazott is. A rossz idő erősen lefékezte az őszi mezőgazdasági munkák iramát, pedig ennek az iramnak nem szabadna csökkenie, hiszen az őszi vetést eddig csak 75*/*-ra végezte el Szlovákia (több helyen még a rozsot sem vetették el!), a mélyszántással pedig csak kb. 50#/#-ra vagyunk készen. Többször rámutattunk már arra, hogy a helyes és következetes talajműveléssel az ilyen lemaradások elkerülhetők lennének és az ország egész^teriiletén idejében földbe kerülhetne a gabonamag. Ahol a tarlóbántást idejében és minőségi munkával elvégezték, a meghántott tarlót gondozták, alkalmazták a keverőszántást, a vi\tés alá gyorsan ment a termőföld elkészítése és nem okezo<t nagyobb gondot az őszi .vetés elvégzése sem. Most az őszi vetés mielőbbi befejezése mellett a mélyszántáson van a hangsúly. A mélyszántás jelentőségéről egyébként mai számunkban szakkcikk keretében is beszámolnak olvasóinknak. A fentiekkel kapcsolatban újra rá kell mutatni a szövetkezeti munka előnyeire. A beérkezett jelentésekből megállapítható, hogy a magasabb típusú szövetkezeteink — jó szervezési munkával, a gépek kihasználásával és a munkacsoportokra tagolt feladatok teljesítésével — mindenütt kihasználták a rövid napsütéses őszt és most ’boldogan állapíthatják meg, hogy a munkát elvégezték.