Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

III. A Kaliforniai félsziget

70 AZ ÜNNEP. onnét nógatja előre fogatát, egy hosszú pózna kíméletlen alkalmazásával. A mint partra szálltunk, rögtön egy boltba mentem, némú szükséges czikkek bevásárlására; de alig végezhettem dolgomat félig, a mint egyszerre fülhasogató zene közeledvén, kiléptem az utczára, hol különös látványban részesültem. Egy óriási karszékben, melyet rudakon 8 markos legény czipelt, egy óriási — kétszer életnagyságai — viasz alak ült, túlságosan gazdag kinézésű öltözetben, követve két teljes canonicáléba öltözött padre által, rőfnyi hosszúságú égő faggyú gyertyákkal kezeikben. Utánok matrózaink nagyrésze ment szintén hosszú gyertyákkal; aztán az „el popolo", vagyis magyarul mondva, a „misera plcbs contribuens" gyertyák nélkül, de tárt torokkal énekelve a kürtök, dobok, sípok, guitárok és tamborettok zaja közt, Szerencsétlenségemre épen akkor léptem ki a boltból, midőn a menet clömbc jött, s tehát szó sem lehetett szökésről, s a menet közé keveredtem. Ekkor rögtön egy komoly kinézésű mexikói egy égő gyertyát nyomott markomba, a lehető legkomolyabb arczkifejezéssel. Tüstént szegény kabátomra gondoltam, egyetlen jóravaló kabátomra, moly épen hátamon volt, s melynek rendeltetése volt, hogy csekélységemet egy hónap múlva haza is kisérjen Tejonba! Mig ekkép kabátomon túnódém, a menet rögtön s minden aviso nélkül megállapodott; az ekkép támadt zűrzavarban az összeütközéseket kikerülni nem lehetett, s következésképen a faggyú bőségben folyt mindenkinek nyaka közé. A menet a templom előtt végződött , hol aztán egy mise szolgáltattatott; ennek bevégezte után valamennyien a padre lakásába hívattunk meg ebédre. Estve felé egy szini előadás terveztetett szabad ég alatt, azonban oly szélvész kerekedett, hogy az egész terv dugába dőlt s mindenki készülni kezdett a „fandangó"-ra — vagyis tánezmulatságra, a padre vendégszerető házában. Vendégeik „los amcricanos" tiszteletére bartolmci barátaink egy cotilliont rendeztek, mely azonban nem sikerült, mert a mexikóiak természetével egybe nem fér ily hideg és formaszerinti táncz. A „cuna", „bolero" és „italiana" lejtetett szünetnélkül, s végre egy kis gyakorlat után magam is beleléptem a senoriták nem kevés megelégedésére s nem kevesebb csudálkozására, hogy oly hamar megtanultam nemzeti tánezaikat,