Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

III. A Kaliforniai félsziget

68 EMLÉKEZÉS HAZAMRA. gattam sokszor, elfeledhessen. 8 lehetetlen, hogy egy — most már — férfi, kit én vezettem az élet ösvényére, elidegenülhetett volna. Ismernek ók, jól tudom, s ismerni és szeretni fognak, habár kétszer 10 évig ne lássanak is, mint ismerni és szeretni fogom én óket végperczemig: anyám, húgom, öcsém! S nem lehet, hogy el fog feledni az, mi — noha csak képzemény — magasabban áll mindennél, mi előttem kedves, becses és szent; lehetetlen, hogy elfeledhessen engem , ki azt oly hévvel, oly ragaszkodással s oly fiúi kegyelettel imádom, kinek kebele nagyságánál magasra feldobogott, kinek szíve a reá nehezült csapások alatt vérzett ; lehetetlen, hogy a Haza clfele Ihesse hú fiát, kinek napi imája : „ Isten áld meg a Hazát!" Sokan barátaim közül irigylik sorsomat. Szűnjetek meg irigyelni, kérve kérlek benneteket! mert higyétek el — noha vándorlásaim közt néha-néha nemes szívekre találok, melyek többet érnek ugyanakkora gyémántnál ; noha olykor szép- és nemesért dobogó keblekre akadok, melyek méltók, hogy legnagyobb tiszteletben részesüljenek; noha néha tárt karok fogadnak, mikor a vándorbot terhe alatt nyugalomért esdik az elfáradt lélek és test; noha néha elismerés, rokonszenv, barátság, áldozatkészség és szeretettel találkozom, mely kárpótlást igér az élet szenvedéseiért , s a mármár üszkében fuladozó kedélyt új erőre, új életre ébreszti; noha néha bámulhatom a természet óriás müveit, s az örökkévaló mindenható hatalma csudateljes nyomait, melyek szemléleténél utálattal fordúlunk el az istentagadók tanaitól; noha néha oly nép közé vetődöm, melynek hangya szorgalma hatalmat és világuralmat igér, s melynek polgárai jólétet élveznek : Hidjétek el barátim, a magyar sohasem leend amerikaivá, hogy szivét, keblét, érzelmeit s lelkét is oly hideggé fagyassza, mint az érez, melyből a dollár veretik; higyétek el barátim, a magyar sohasem leend németté, inert sohase leend képes szívből énekelni: „ubi bene, ibi patria"; higyétek el barátim, hogy a magyar számára csak egy hely van e nagy földtekén: Hazája! mely, noha szegény, noha nem nagy, nem híres s nem csudás, mégis legvonzóbb vándor liai előtt; s bár merre kóboroljunk e széles világ hátán, s bármily jól folyon dolgunk, csak egy hang cseng füleinken át honvágyó keblünkbe : „A haza!"