Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440
III. A Kaliforniai félsziget
LORETO. 149 Számos példányt szedvén e kövületekből s elegendő vizet is merítvén, folytattuk utunkat s néhány pillanat múlva egy dombra érkeztünk, honnét jó kilátás nyílt az előttünk fekvő Lore tóra, hova csakhamar minden további esemény nélkül megérkeztünk. S pedig épen jókor, mert népes körmenet járkált a templom körül, számtalan égő gyertyákkal, keresztekkel sat. Midőn lenyergelve a menethez készültünk csatlakozni, a campaneták, vagyis harangok zúgása közt a templomba vonult, hova mi is követtük. A nók a főoltár jobb oldalán ültek a talajon, törökös szokás szerént, s. egészen a „reboza"-kba burkolva.*) A templom többi részét férfiak foglalták el, kik valamennyien álltak, kivéve mikor az egyházi szertartáshoz képest térdre borultak. A templom belseje hosszú és keskeny; teteje felette magas és csúcsos; 'alapja kereszt alakú két kiágazással az oltár jobb és bal oldalán, melyek sekrestyékül szolgálnak. Az oltár mindegyik oldalán két szerzetes életnagyságú viasz alakja van felállítva, tökéletesen lenyírott fővel, kivéve a koszorúforma szokásos hajkoronát. Egyikök kék, a másik fehér csuhába öltöztetve, fehér, bojtos zsinórral a derék körül. Az oltár fölött egy meglepő szépségű olajfestvény látható, mely a templom és hely védanyát — a csudatevő szűz Máriát ábrázolja, körülte számos tükrök és szentek képei aggatvák, mint a templom egyéb részein is; űgy számnélküli ezüst szivek s más apróságok, melyeket a búcsújárók áldoztak a védanya tiszteletére, vagy fogadás következtében, vagy néha, hogy betegségeikből gyógyítsa meg és bajoktól őrizze meg a jövőben. Az oltár mögött egy nagy — szines üvegekkel rakott — kerek ablak van, s a rajta betörő napsugarak összeütközve a végnélküli tömjén füsttel, valóban megható szinben tüntették elé az érdekes jelenetet, különösen az oltár körzetét, hol számtalan különféle szinú gyertya égett, s három pap végzé az isteni szolgálatot, mindegyike szemvakitón gazdagul aranyzott és czifra szövetű öltönyben, úgy számos segédeik is. Az egyik sekrestyéből folyvást vad zajú zene hallatszott, de magokat a zenészeket látni nem lehetett. Hozzá járulván az egész ájtatos közönség éneke, s a campaneták időközökben megszólaló kougása, valami egészen különös és szokatlan érzelmet keltett *) Egy vastag szövetű fátyolféle , mely egész spanyol Amerikában divatban van a nőknél, rangkülönbség nélkül.