Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

III. A Kaliforniai félsziget

A KÉNESŐ-BÁNYA. A bányához crkczve, csinos épületek közt találjuk magunkat, tropikus növények és kerti vetemények buja leplétől környezve, s a „patio"-ból, vagyis udvarból rögtön az átelleni hegyoldalba vájt alagúthoz közeledünk, mely a bánya tulajdonképeni ajtaja. Az alagút már 2100 láb messzeségre fúratott a hegy méhébe, 10 láb magas és ugyanannyi széles, s nehéz faboltozattal van biztosítva egész hosszában. Az alagúton végesvégig két vonalú vasút van , melyen az alúlról és felülről az alagútra hordott érez egyenesen az olvasztó műhelybe szállíttatik szekereken. Üresek lévén a szekerek s épen befelé vonulván, foglaljunk helyet egyikén, s utazzunk be a setétség országába. Eggyetlen egy tárgy se látható itten, kivéve az alagút túlsó végén csillogó fáklyát, s villámsebességgel hatja meg idegeinket a nedves és penészes légkör. Oly hamar hozzászokunk azonban e rögtöni változáshoz, hogy nem érezzük már ezen benyomást, mikor a rémséges alsó barlangokba leereszkedünk, hol tulajdonképeni kezdete van a — csudáknak s vállalatunk nyaktörő veszélycinek. Fáklya világnál egy terjedelmes hosszú és felette "nedves folyosón haladunk át, egy kanyarulat aztán egy clócsarnokforma üregbe vezet, hol egy fülkében a „Nuestra Scnora" vagyis szúz anyánk oltárát pillantjuk meg; az oltár, ékességek, gyertyatartók, feszület sat. csaknem egészen ezüstből készítvék, s éjjel nappal égő gyertyák világítanak; itt minden bányász, munkája kezdetével, térdre borúivá ajánlja szegény lelkét és testét a Nuestra Senora hatalmas pártfogásába és védelmébe. Az előcsarnokból egy függőleges létrán szállunk lefelé, ha csakugyan létrának nevezhető egy hosszú, ágaitól megfosztott — pálmaszál, mely végesvégig fejszével van megcsapdosva, a lábak belehelyezésére. Mintegy 25 lábnyira ilyformán alászállva, sikamlós sziklalapon állunk; aztán előre haladunk keskeny tornáczokon át, imitt-amott tátongó mélységek párkányán, s ismét egy megcsapdosott faszálon alább szállunk. Itt sokáig botorkálunk éji sötétségben, mindenütt kifosztott kódarabok közt, s aztán ismét alább szállunk, a kőlapokba faragott rovátkokon. S igy tovább és tovább megy, számtalan sikátorok, barlangok, ivek, hágcsók és létrákon át, mindenütt sötétségben s mindenütt csak „körülbelól" láthatva a távolban csillogó fáklyák és gyertyák világát, melyek mindamellett úgy kicsillognak a túlvilági sötétségből, mint,