Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

III. A Kaliforniai félsziget

INDIÁN AMAZON. 89 öszvéreink legtöbbjét csakhamar kicseréltük crós és jó állatokért s hozzá még három újat is vásároltunk. Az indiánok a pinolero törzshez tartoztak, s egy középkorú nó is volt köztök, ki örökös csevegésével s folytonos beavatkozá­saival alkudozásunkba, valóságos nyűg volt nyakunkon. Egy piros „tulle anglaise", mellén ritka finomságú és drága brüsszeli csip­kékkel pazarul elárasztott ruhát viselt, melyet kétségkül valami „fandangó"-ba vagy ünnepélyre utazó mexikói széptől szerzett meg. Egy pompás vas szürkén ült á la Duchcsse de Berry; s va­lahányszor vállairól leesett a skarlát köpeny (alias pokrócz), pusz­ta körvonalait mindig látni lehetett. Miután öszvérét eladta, lovát is szerette volna eladni, s örökösen ugratta és futtatta, hogy ne­mes tulajdonságait világosan láthassuk. Egy ily cvolutio alkalmá­val egy meredek hegyoldalra futtatott fel, a mikor aztán a fátyol­ruha hátsó kapcsai felpattogtak, s egész hátrésze szem elé tárult, min az egész néző csapat „lovagiatlan" harsány kaczajra fakadt. Mindez azonban legkisebbé sem hozta zavarba amazonunkat, ki tüstént visszafordult, s bámulatos ügyességgel levágtatott. Ész­revévén ekkor a bajt, egész közönyösséggel a nyeregre állott, fe­jén át lehúzta a fátyolruhát, összegyöngyölgette, a nyeregre tetté, s egy ugrással rája ült. Ily tökéletes meztelenségben azután so­káig lovagolt még körül tanyánkon, egyik tűzhelyről a másikra, míg végre nagyravágyásának tárgyát megkapta. St. Vrain ugyanis egy piros flancll férfi mellényt ajándékozott neki, melyet felölt­vén, végre nagy büszkén eltávozott, „Adios Sonores Caballeros" üdvözléssel. Következő nap sebesen s jó kedvvel haladtunk új állataink­kal elére, s kevés idő múlva egy hegytetőn átkelvén, folyvást fel­felé utaztunk a Todos Santos völgy irányában. Ösvényünk órákig egy szoros hegyvágány közt vezetett, melynek homokos falai tele­dcstele voltak apró vasfelélog részecskékkel. A hegytető ós veres homokkő alkatú volt, 25° délnyugot felé hajló rétegekkel, melyek alatt ismét fekete palakö és tömött mészkő rétegek voltak kivehe­tők, gránit alapon. A vízmosások mindenütt borítva voltak magas fákkal, s a „Cucumis perennis" sok helyütt holdakra rugó terüle­teken fonódott szét, teljes virágzásban levén. Mintegy 15 mértföldet lej ebb s tovább haladván, a hegyek al­kata kavics- és liomokkő-gyülevésszé változott, több mint 200 láb vastag veres homokkő rétegek felett, melyek nagyon durva szemű

Next

/
Oldalképek
Tartalom