Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

III. A Kaliforniai félsziget

INDIÁNOK. MALACZSÜTÉS. 87 reménységünk volt vélök találkozhatni s legalább pár lovat vásárolhatni, hogy öszvéreink terhét jobban eloszthassuk. Dél körül végTe Pilka, a mint elől nyargalt, az ösvény egy hirtelen kanyarulatán két indiánt pillantott meg, mindkét fél nem kis meglepetésére. Pilkát csakhamar utolértük, s megjelenésűnk még nagyobb félelembe ejtette a szegény indiánokat, kik jó lovakon ültek ugyan, de fegyverrel — nyíl és ívek kivételével — nem birtak. Nem emlékszem, hogy éltemben valaha nyomorúbb kinézésű teremtéseket láttam volna; lábszáraik, czombjaik idomtalan rövidek és vastagok voltak, míg arczok és testük egyéb része — mert egészen meztelenek voltak — teledestele volt apró, halpénzhez hasonló bórfoszlányokkal. Egyikök se beszélt spanyolul, a szóváltás tehát jelek által történt; tudtokra adtuk, hogy lovakat vagy öszvéreket szeretnénk venni, s ha éji tanyánkra hozzák az állatokat, jó vásárra számithatnak. Egyikök szünetnélkül beszélt, de nyelve inkább hasonlított valami komondor ugatásához, mint emberi hanghoz ; s mindketten nem kissé bámultak, — mert hisz örömet kifejezni képtelenek voltak — midőn eltávoztunk a nélkül, hogy akár óket, akár lovaikat bántottuk volna. Utvonalunk özönvizi képződményen vitt keresztül, mely durva meszes homokkővel volt boritva. Körültünk a hegyek veres gránitból álltak, s éji tanyánk közelében nagyon tömött mészkó-rétegek voltak láthatók. Szerettünk volna Timpáig utazni e nap, de a pekkary-vadászat megsemmisité tervünket; s így fele uton telepedtünk meg, néhány vizgödör szomszédságában. Öszvéreinket szabadon bocsátottuk , mert sokkal fáradtabbak voltak szegények, semmint megfutamodástól félthettük volna óket. A konyhai hivatalosztályt ez estve én vettem át, nem mintha sokat értenék a fózés mesterségéhez, de mert teljes bizalmam volt, hogy megtudom sütni a malaczot. E tekintetben meglehetős jó iskolám volt egykor Somogyban, hol Lits Antal ur vendégszerető konyhájában (alias a zádori és szentkirályi erdőkben) nem egyszer volt alkalmam látni, hogy kell sütni a malaczot. Ha tehát olvasóim közöl valaki szintén meg akarja ezt tanulni (mert hisz senki sem tudhatja, nem lecnd-c reá valaha szüksége) Lits Antal úrhoz utasítom és előre is biztosítom, hogy azon tisztelt hazánkfia ajánló levelekkel fogja ellátni szakácsaihoz (vagyis a sz.-királyi és zádori kanászokhoz), hol bizonyosan nem fogja magát elűnni, s so-