Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

Szolgabírói vadászatok

76» ságáért. Ahogy baklövésit észrevette, egyik ájulásból a másba esett, később megőrült s évekig sinlett. Máskor egy falujegyző a hajtásban összelövi a farkast, de a mely visszavánszorog ; a jegyző utána iramodik, hogy el ne szalassza. Rendezett vadászaton ki ilyest követ el, csúfosan elkergettetik, mert az állásból kimozdulásnak gonosz következései szoktak lenni. A jegyző mind lejebb ereszkedék most a sűrűben. Mialatt a hajtók a lövészek jobb szárnyát elérvén, a legalsó lövész, szokás szerint, fegyverét vállára akasztván, csendesen felfelé lépdel a gyülhely felé. Ujódon-új júhbőr kozsokja van rajta. A farkast még mind kurkászó jegyző a sűrűn keresztül megpillantja a szürke kozsokot, s képzelődése oda módosítja, mintha a roncsolt farkas lépdelne „Adok még egyet, hogy ne fárasszon tovább" . . . gondolá ... És egész töltését a lövész vállába jó mélyen befúrja. Évekig sinlett a boldogtalan és halálig nyomorék maradott. Az ily balesetek érzékenyen hatottak a vadászatot tartó szolgabiróra ; mind a mellett, hogy fegyelmetlenség s rendetlenség miatt történtek, ő hajlandó volt a sors rovására tenni. Több esetre emlékszem, mikor a hajtás vége felé lövészek és, hajtók összesereglettek, a közöttük szökött farkasra keresztül-kasul lődöztek gondtalan lövészek. Fü-