Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

Szolgabírói vadászatok

77» työlt a golyó mindenfelé. Az emberek hasra feküdtek, hogy ez által védjék magukat a főbelövetés elől. Utóbb is menekült a farkas. A nép közül, kikről az imént szentül hivők, hogy fele a harctérén marad, bár haja szála se hibázott egynek is. A kérlelhetlen sorsnak itt tág tere nyilt volt és miért nem dühöngött ? A vakon elszórt golyókat ki vezérlé más irányba és nem emberbe? A gondviselés jótékony keze fogta ki. És a nyilvános vész elháritódék, de anélkül, hogy a gyarló ember bár tanúságot szerezne jövőre; holnap ép oly gondatlanul s vaktában lődöz. Aki egyszer kikapta a csípős leckét, azaz testébe fúródott a golyó, vagy ő rakta bé másba, óvatosan kerülte másszor az ily időtöltést. Hanem a szolgabírót kötelessége szorította reá, s minthogy nem értette a mesterséget, mindvégig rosszul folytatta. Bosszúság és unalom mellett erszényére is nyomasztóan hatott, mert minden vadászatra két font lőport és nyolc font olmot kellett bévásárolnia. Azonkívül 4—5 szomszéd birtokos táblabíró hívatlan, s ugyanannyi helységjegyző kötelességből felügyeltek, inkább áncsorogni, mint segíteni. És mindamennyi, kirekesztőleg a szolgabíró borzbőr tarisznyájára támaszkodott. Fanyalogva ugyan, de utóbb is fegyverés gyomor-tölténnyel jól ellátva kellett hazulról kiindulni. Étel s ital még csak ment, mert a háztól telt ki, de gonoszabb a fegyver töltény, minthogy tisztán pénzbe került. Pár vadászat a 25