Ujfalvy Sándor: Az erdélyi régebbi és közelebbi vadászatok / Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1927. / Sz.Zs. 1718

Főispáni vadászat

68» karomat megragadván, magával hurcola ki a sűrűből. A ritkás szálast elérvén, hallgatást inték s ujjammal a szemben lévő oldalra mutaték. Ott mászott felfelé a megsebesített medve, szembe egy' fiatal lövészre, a ki egy élőfához lapulva, nőttön növekvő figyelemmel s gonoszul kimeresztett szemmel vizsgálá a közeledőt. Ezalatt hónyalja alól fegyverét szépcsendesen előhúzva, célbaveszi. — Hó! — kurjant most az alig 10 lépésnyire lévő medvére. Ez meghőköl. A fegyver füstöl A vad összerogyik. :— De mi a manóba állítod meg a szegény párát, hogy azáltal is nyugtalanítsd 1 — kérdém a sihedertől. — Öreg apámtól hallám biz azt — feleié, — hogy a nagy vadat állítsam meg s fejét kapassam fel, mig reá húznék, mert mindig lógatja a fejét, mint a gipsz figura. Az ördög tudja kiválasztani tökfejét a borzas paróka alól. De könnyen is elfütyől ám a golyó a sűrű szőr közt; azért jobb gazdaság fejét felkapatni és szügybe vágni.. . A fiú öregapja érté a dolgot. Magam se néztem soha fején és másnak se javaslom. Hanem a megállítás már nem járja ; az olyan nem bízik magában és jól teszi ha kikerüli a melegebb helyet.