Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481
Róka koma
^•»•••• ^[ ••MfaywjiiPi-i ii -i ^ — 99 — a fehér havon. A szivem megdobban, készenlétbe helyezem magamat, visszafojtom a lélegzetet is s már előre megczélozva azt az irányt, csaknem kinézem a szemeimet, hogy jobban lássak a sötétségben. Az a mozgó folt közeledik s csakhamai látom az egész rókakaravánt. Legeiül a kapós menyasszony üget s közvetlenül utána a kiválasztott boldog vőlegény; e mögött pedig, mint eddig is minden éjjel, most is ott kullognak, hasztalanul lesve a jószerencsét, a párjukat nem talált vágytársak, megelégedve kénytelen-kelletlen — a száraz kortyokkal is. A vezető nőstény meg-megáll, fülel, szimatol és lát mindent maga körül; megállnak a himek is ilyenkor, de szerelmi hevülésükben se nem látnak, se nem hallanak s bizony veszve is volnának, ha az a nőstény helyettük is nem vigyázna kettőzött éberséggel. Újra megindul és közeledik felém mindjobban a menet, de még nincs biztos lőtávolságra, a mikor megmozdul alattam egy ott maradt falevél s az ez által okozott parányi nesz is megüti a róka fülét. Ügyet se vet a róka akárhány más nagyobb zajra se. Mint van az, hogy abban a piczike zörejben, a mit az én mozdulatom okozott, rögtön felismeri az ólálkodó veszélyt ? Miért áll meg erre rögtön s megerőlteti minden érzékét, hogy a nesz eredetét kutassa ? Szinte bizonyos már, hogy meglátta az alakomat a csak félig takaró bükkfa mellett. A mozdulatlan merő nézésben látásom elhomályosul; a hosszú merev czélzásban karom megfájdul s már érzem, hogy nem birom tovább mozdulatlan tartani a nehéz puskát. Pedig éppen 7*
