Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Élet és halál az erdőn

— 9 — rült a nedves faleveles közé, a honnan a disznó ormánya, vagy a szarvas csülke belekeverte a televényes puha földbe; tavaszszal pedig a nap melegsége és a föld nedvessége megmozdították a benne rejlő életcsirát és kipattantották az első levélpárt. A gyenge csemetét aztán megóvta az anyja árnyéka és megvédelmezte a fölötte terjeszkedő bokor tüskeerdeje. És kezdetben, az első tiz éven át, nagjmn jól esett neki az árnyék és látható előnyére volt az a védelem; de utóbb, a mikor már, kedvezőbb helyzeténél fogva fölülemelkedvén azokon, ő maga fojtogatta édes testvéreit, mindjobban áhítozott több levegő után és mind nagyobb mértékben sóvárgott a nagyobb világosságért. A szüntelen sóvárgás, a hasztalan vágyakozás, a keserves nélkülözés végre is beteggé tették. Előbb üde szinc fokozódó halaványságnak engedett helyet és hivalkodó erejét bágyadt gyöngeség, lassú sorvadás váltotta föl. Oh, ha ő is fürödhetnék abban a gyönyörteljes napfényben, a melylyel az ő szülőanyjának most már mostoha koronája alatt csak ugy néha-néha, lopva válthat egy-egy édes csókot! . . . óh, akkor még megmenekedhetnék a lassan sorvasztó haláltól, akkor biztosítva lenne az ő számára is az élet, a viszontagsággal teljes, de hosszú, hosszú, az ezredéves élet! . . . Mit is ér igy az élet, elegendő levegő és dus napfény nélkül ?! Örömeit csak sejtve, de nem élvezve, az éltető levegőt nélkülözve, a fényes napsugár után hasztalan epedve, mind kevesebb lombbal, mindig fogyó vérrel, sápadtan, hervadtan, betegen sorvadva,hosszú, végteleneknek látszó évtizedeken át, hogy végre is