Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A „fakukacz" - Az első nyúl

— 73 — emelhette; ez által megváltozott az alak is, s lett belőle uj, még az előbbinél is furcsább. A legmélyebb csend uralkodik körülöttem, nincs semmi nesz sehol; csak egy árva harkály kopogtatja az előttem álló odvas fa kérgét, s egy kis barátczinke bujkál a bokrok hóköpönyege alatt. Szegények, de keservesen kereshetik meg most élelmüket, de sanyarú lehet az életük itt a sok hó között! És mégis; csak most szép az erdő igazán. Nem zöldnek, nem lombosnak, nem virágokkal, gyümölcsökkel megrakottnak s patakcsevegéssel, madárénekkel diszitettnek, hanem ily csendesnek, hófehérnek, a szivárvány minden színében fénylőnek, csillogónak képzelem én azt az erdőt, a hol a tündérek laknak, a hol nincs se ut, se ösvény, mely a közönséges halandót czélhoz vezethetné . . . Felijedtem. Kürtszó rezzentett fel álmaimból. Egy, kettő, három. Erre, messzebb távolból még, „patronsip" elmosódott hangja jut hozzám. Válasz az erdész kürtjelére és jel a hajtás megindítására. Összeszedtem magamat és figyeltem le arra a büvösbájos hegyoldalra. Ideje volt; mert még jól meg se indulhattak a hajtók, megvillant előttem ott bent a sűrűben, egy a fehér lepeltől élesen elváló kis sötét pont; de talán csalódtam, semmit se látok és nem is hallok. De most újra: csakugyan mozog valami; látom, hogy nem csalfa kép, hogy élő állat. Csakhamar tisztában voltam, hogy róka. Lassan, vigyázva lépegetett ; meg-megállt, körültekintett, fülelt, szimatolt, hol megugrott, hol leült, de főfigyelme mindig