Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Harmincz év múlva

— 218 — hogy nekem még ma föl kell jutnom annak a fenséges hegynek a fensikjára. És miért ne? A délidő még csak alig mult el s mit is tennék én másnap reggelig itt Tatán, a hol senkivel, de senkivel se kívánok ezúttal találkozni ? Ha most innen elindulok, toronyirányban a baji oldalnak, följutok vagy három órai gyaloglás után oda a tolnai részbe „vidékbe", a mint itt mondják — a hová vágyaim vonzanak. De hát aztán ? Hát éjjelre hol leszek ? Mert hisz onnan ma még vissza is jönni már csakugyan nem lehet. Ez nem akadály. Ismerek én ott nem egy olyan bokrot, a melyeknek töve sokszor, de sokszor nyújtott nekem enyhítő nyughelyet. S ha azok a tornyosuló felhők megnyitnák zsilipjeiket: tudok én ott a hegytetőn nem egy ácsolt gunyhót, a melyekben annyiszor megvonultam a förgeteg elől. Hogy hol eszem vacsorát ? A legrosszabb esetben ezt is majd másnap reggel fogom elkölteni, ha ismét visszatértem. S elindultam arról a puszta helyről, ugy a mint voltam, puszta kézzel, puska s minden más fegyver nélkül, abba a rengetegbe, a mely engem már oly sokszor, de puska nélkül még soha se látott. És bizony nem olyan nagyon könnyű volt az ut. A sok elágazó erdei pusztaut és ösvény mégis csak megzavarta tájékozó tehetségemet. Ez itt, mintha akkor nem létezett volna, amaz pedig, mintha más irányba vezetne. Az akkori bokrokfákká növekedtek, s az itt diszlett százados fák eltűntek a favágók fejszéi alatt és uj, ifjú tenyészetnek- adtak helyet. Egészen más külseje van itt