Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Megfagyva

— 205 — — Zsuzsikám, leányom! Hagyd el azt a fonást és ülj ide mellém a nyoszolyára; beszélgessünk egy kicsit. És elmondott neki mindent. Tudtára adta, hogy ő most már bizonyosan meg fog halni; egypár nap még és aztán az ő kedves kis Zsuzsikája magára marad ebben a házban, ebben a világban; mert a Pistáról is azért nem jön semmi hir, mivel elesett, meghalt valahol a csatában. Aztán lelkére kötötte, hog}' ha ő már nem lesz, akkor legyen annak a szegény Sudár Imrének a feleségévé Szorgalmas, derék, jó legény, megérdemli, mégis becsüli majd az ő társát. Hogy egy ledőlt fának az ága eltörte szegénynek az egyik lábát s hogy most sánta marad az egész életére, az, ha nagy baja is neki, de nem az ő hibája. — Ugy-e, édes leányom, megteszed, a mire kérlek? És . . . — köhögésbe vesztek utolsó szavai. — Vegyen be apámuram egy kanál orvosságot —biztatta Zsuzsika, részben, hogy a beszédet is másra terelje. — Nincs már belőle, flam; leesett az üvegje és eltörött. Ebből is tudom, hogy már nincs is rá szükségem. — Jézus Mária! Mindjárt szaladok és küldök valakit a barátokhoz, hogy hozzon másikat. — Ne bántsd, cselédem, ugy se kell már. De Zsuzsika nem hallgatott rá, hanem kendőt vetve magára, szaladt ki a házból. Künn csikorgott a deczember-végei nagy hideg és éles szél söpörte végig a zúzmarás fákat és a