Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

- I8

5 A lőhelyen ott volt a fehér havon a vér, a mely elvezetett a nyom után biztosan. S mentek ők is e nyomon be az erdőbe, hogy azt a szerencsétlen áldozatot megkeressék. Nem találták meg, mert a nyom utóbb teljesen elveszett; a délnek fekvő hegyoldalon elment a hó, s ugy látszott, a vérzés is megszűnt. Nem volt nyoma sehol. — Nincs nagy baja — vélte az erdész. — Maradjon azon az erdőszéli dombon, s lesse meg, ha nem megy-e haza ? Én pedig sorba veszem a bíróval a házakat, hogy megtudjam, melyik nincs otthon azok közül a jómadarak közül. És jártak házról-házra a bíróval, de az a sok „jómadár" — mind távol volt hazulról. Nyilván találkájuk volt valahol, a melyre az a póruljárt ember is sietett. Erről az oldalról tehát nem lehetett megtudni semmit ; s a puskát se ismerte a faluban senki. — No majd megtudjuk, hogy ki volt, ha nagyobb baja van. Megtudták utóbb, hogy a Krausz Johann beteg, de azt senkitől se lehetett megtudni, hogy mi a baja. S mikor a Krausz bácsi hónapok múlva minden orvosi segély nélkül is meggyógyult, nemcsak hogy ő- nem tett panaszt, de még el is tagadta, hogy azt a kampós botot valaha látta s hogy őtet valamikor meglőtték. Csak a szemei villámlottak, ha az erdészek valamelyikével valahol találkozott. Annak a fiatal embernek azonban nem volt már nyugta abban a csendes kis faluban; bántotta a lelkiismeret s az a tudat, hogy leselkednek utána; el is ment onnan messzire, örvendve annak, hogy mégis gyilkossá nem vált.