Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

— 186 — Az a vakmerő erdész pedig sok csatát vivott még a vadorzókkal s szerencsés csillagzat alatt születvén, végre is, bár java korában, természetes halállal mult ki a világból. HÍ. Három vármegyében, de még ezek határain is till, hires neves ember volt annak idején Vadas Gergely. Mikor megjött Taliánországból, a hol az ő Ráróján szokta átúsztatni a tengert, nem tudta magát, a kiszolgált két kapituláczió után, sehogy se beletalálni abba a kis zsellérbirtokba, a melyet számára már régtől fogva a hatóság kezelt az ő meghalt szülei után. Egy rozzant düledező viskó ; két-három olyan kis keskeny földecske, hogy szinte pántlikának nézné az ember; meg az a rozsdaette kasza, kapa, ásó — ez volt az egész! Alit csináljon ő egy ilyen birtokkal, a mely még napszámbajárás vagy szakmányos munka mellett se tudna eltartani olyan embert, mint ő, a ki ott abban a vizből nőtt városban márványpalotákból bámulta a csillagtalan kék eget és a csillagos fekete szemeket; a kinek még a lova is kalácsot rágott a fényes jászolban s a ki most már azt se tudja igazában, hogy hogyan kell megfogni azt a kampós kaszanyelet ? S mert ez mind igaz volt, hát nem is csoda, hogy Gergő vitéz továbbra is csak kezeltette azt az ősi zsellérbirtokot mással, ő maga pedig elszegődött — urnák. Lett belőle vadorzó; még pedig a javából. Csakhamar belátták a többiek, hogy az a Vadas