Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Vadorzók

— i8i — bírtak a tettesek nyomára akadni. Az a nép elsajátította a vadak ravaszságát és elvadult a nagy nyomással szemben. De nem sikerült nekik azt az erdészt igy se megfélemlíteni; ott maradt a nyakukon igy is, mert az urasága busásan térítette meg minden kárát. Csak az következett belőle, hogy az éberség még nagyobb és a harcz még elkeseredettebb lett. * November vége felé járt még csak s már télire vált az idő; a fagyos föld kopogott és az előző napokban esett hó ott feküdt az erdőben, mely pedig még nem hullatta le lombozatát se fáról, se bokorról. Furcsa, hazug képe van ilyenkor az erdőnek, mert életet mutat a fehér halotti lepel alatt; még nem volt ideje az ott nyilvánuló természetnek elnyugodni, meghalni, s már el van temetve. Egy nagy élőhalott benyomását teszi reánk. Még csak alig mult el az éj fele s máris óvatosan nyilik az erdészlak kertjének hátulsó ajtaja, a melyen át szinte lopva oson ki az erdő felé három sötét fegyveres alak; az innen kivezető gyalogösvényen egymás nyomdokaiba lépve haladnak az erdőszélig némán, szótlanul. Az erdész és az a két segéd, kik még alig érték el a férfikor innenső határát, de főnökünk vakmerő vezérlete alatt már nem egy izgalomteljes, sőt veszélyes kalandot értek meg abban a sötét erdőben. Most is ilyenre készülnek. Közvetlen tervük az