Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A lesipuskás

lássák az emberek, hogy az az ökör nem volt amolyan beteg, hogy ne lehetne a húsát megenni, stb. stb. Mikor az öreg igy már minden újságot megtudott, elküldi a gyereket a kútra, hogy hozzon egy korsó vizet, mert — nem lehet ennek az éretlen fiúnak még mindent megtudni. A tavaszi nap már leszállt a hegyek mögött s kezd alkonyodni. A les ideje közeledik s elő kell venni a puskát, a melyben ugyan gyönyörködhetik az a gyerek, meg annak is örülhet, hogy az öregapja halála után az majd az ő öröksége lesz, de annak a rejtekhelyét ismernie most még nem szabad. Gondosan bereteszeli az ajtót és előhúzza a puska csövét a szénával teli eresz alól; aztán lemegy a pinczébe s ott kinyitja egy nagy üres hordónak az ajtaját és kiveszi belőle az agyat. Egygyé rakja a rozsdalepett két darabot, friss töltést bele, megvizsgált jó gyutacsot rája és lesre készen áll a puska. Még egy korty és indulnak a visszaérkezett fiúval be a szőlő sűrűjébe, a melyen át szép csendesen bújva érnek a túlsó végen lévő gyümölcsös szélére. Itt hasal az öreg Mihály sokszor órákon és teli hold alkalmával egész éjeken át. És nem unja ezt meg soha, mert mulattatja a csillagok járása, meg mindaz, a mi körülötte szól és mozog. Most is kihasal a szőlősorból és lesi csendesen, hogy mi jön. Még ki se gyúlt az esthajnali csillag és már hallszik a nesz.