Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A lesipuskás

— Mintha csak magamat látnám benne — mondogatja az öreg nagy megelégedéssel, mikor azt a gyereket a csutorából meg-megkinálja. * Mikor az öreg Bogár Mihály még szintén csak Miska gyerek volt, bizony ő is ott töltötte még az iskolaidőt is az erdőalján, mint a hogyan ez a gyerek azt most teszi. Hej, de boldog idők is voltak azok ! Legeltette az apja ökreit, kalapban hordott vízzel öntötte ki az ürgéket, meg azon a határéren tul, az urasági tilosból, szedte ki a madárfészkeket. De nagy lakzikat csaptak ők ott akárhányszor! Raktak tüzet akkorát, hogy egy süldő malaczot is meg lehetett volna rajta sütni; pedig ők csak a kiöntött ürgéket, meg a kiszedett madarakat sütötték meg. Az egyik sót hozott hazulról, a másik paprikát s a harmadik egy kis hájat vagy szalonnát rejtegetett a tarisznyájában. A Fülöp Jancsi, a Béres Jóska, meg ő maga mindig együtt voltak ott és osztozkodtak mindenen hűségesen ; csak a negyedik pajtás, az a kis fekete szemű leány, Sugárék Katiczája, a kiből utóbb csakugyan Bogár Mihályné lett, ragaszkodott már akkor is kizárólagosan ő hozzá. Együtt futkostak, együtt bujkáltak és együtt is éltek át egy hosszú életet. Szegény, most már ez is elköltözött oda. a hová az a másik két jó pajtás előtte elment s a hová, jól tudja, ő is nemsokára követni fogja. Meghaltak egymásután s most ő rajta a sor. De nem bánja ő már valami sokat ezt az életet; volt benne elég része s ugy sincs rajta többé öröme.