Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

A lesipuskás

hogy a faluban rá se hederitenek, akár követválasztást hirdetnek a nemzetiszin zászlók, akár pedig biróválasztást doboljon is a kisbíró. Se nem választhat, se őtet meg nem választhatják. Beláttatták ezt végre az öreggel is, aki nehéz szívvel ugyan, de átíratta a telekkönyvben fiára az 6 birtokát. Csak a várhegyi szőlőt tartotta fenn magának; ebben ő lesz az ur, a mig él, de még halála után is majd csak azé lesz az, a ki öregségében megbecsüli őt. Ettől a birtokától nem tudna az öreg megválni, mert idefüződnek a kedvencz élvezetei, legkedvesebb emlékei. Az a kis pinczehajlék az ő igazi otthona most már, mert odabenn a faluban érzi, látja, tapasztalja, hogy útban, láb alatt van. Mintha csak kérdeznék tőle, hogy már mikor megy el ő is az anyjukja után ? . . . Nem is látja a falut, csak ha ünnepnapokon az Isten házába meg}'; ilyenkor is csak ritkán látogat be abba a cserépzsindelyes házba, mely azelőtt az övé volt. . . A fiatalok nem becsülik meg az öregeket. Sokkal jobb ő neki odakünn a Várhegyen, a hol nem bántja, nem háborgatja senki. Itt kapál, •gyomlál, piszmog naphosszat; itt gondozza a szőlőtőkét és neveli a cseresznyefát. Közbe-közbe iszik egyet-kettőt és áldja a jó Úristent a tavalyi termésért, mely az idén is megéri az ujat. Egyedül az unokái látogatják meg gyakrabban és vidítják fel az ő csevegésükkel nem egyszer; s különösen abban a Miska gyerekben telik neki nagy öröme, mert nem a fiában, hanem ebben az unokájában látja a saját megifjodását.