Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Egy szalonkales

— 122 —; soha nem látta. Ez volt a környezete a csak dél felé nyitott völgykatlannak, a melynek kis tisztásán állott a disznótanya. Azóta, persze, beférkőzött ide is — a kultura!... Tudom, hogy most már másképp van ott mindez ; de én azért most is csak ugy látom azt a felejthetetlen helyet, a milyennek akkor ismertem és szerettem. Ott meredeznek egyik felől a szédítő mészkőfalak, az élet minden nyoma nélkül; de alattuk és fölöttük, körülöttük ott állnak, ritkán elszórva, a sok század viharait átélt tölgy- és bükkóriások. Alattuk sürüen tenyészik az általuk nemzett sok generáczió, az érett, nagykorú sudaraktól kezdve le a csecsemő vesszőcskékig. Egy-egy ezredéves tölgyet már évtizedek előtt kidöntött a vihar. Esése nemcsak saját halálát okozta, de halálthozó volt sok más ifjú életre is ott a környezetben. Súlyával egyik gyermekét derékon törte szét s nem egy másikat a tövéből szakasztotta ki, végigterült testével pedig számtalan unokáját nyomta agyon. Ott fekszik azóta korhadva, rég feloszlásnak indulva. Az előbbi, nagy területet befogott, koronának máinyoma sincs; a legvastagabb ágai is elporladtak és táplálják az élő környezetet. De maga a hatalmas törzs még alakot se igen változtatott; ott fekszik végignyújtózva a ráboruló ifjú sudarak alatt. Csak ha rálépünk, szakadunk bele fenékig, bizonyságául annak, hogy a sürü iszalag- és vadszedertakaró alatt csak por rejlik immár, a melyből máris sok uj élet fakadt. Ott csörgedez a kígyózó erdei patak is kristályJk