Tanos Pál: Az erdő világa / Budapest, Singer és Wolfner, 1895. / Sz.Zs. 1481

Egy szalonkales

— 123 — tiszta vizével, mely e katlanban fakadva mind szélesebb és mélyebb medret ás magának; s a mily csendes és bájteli most egész hosszában, oly borzasztó, oly romboló szokott lenni nagy esők és hóolvadásük idején, a mikor fatörzseket, szikladarabokat torlasztván össze, nem egyszer saját medrének is uj irányt szab. Odább, a patak mentén bujkálva, kis tisztásra érünk, hol a csermely vize szétáradván, kék tavacskát alkotott s környezetét gyönyörű, smaragdszinü rétté varázsolta. Kék nefelejts, sárga liliom, vizi zsálya borítja a tó partjait, mig benn a vizén hófehér Nymphaea füröszti szirmait. De közvetlenül e tavacska partjából, sivár görely és omladék mögött, emelkedik és mered föl előttünk az égnek törő szürke sziklafal, mely nem egy vakmerő vadásznak vagy pásztornak követelte már el az életét. Egy óvó szent helyet is találunk fönn a csúcson. Kis kápolna ez, csak alig akkora, hogy a miséző papnak ád helyet az oltár előtt. Egyik mult századbeli birtokos állíttatta ide az ott termett faragatlan kövekből, emlékeztetőnek a szomorú esetre,, hogy egyetlen fia itt lezuhanván, életét vesztette. E halál napjának évfordulóján mise van itt s a babonás nép csakis ekkor mer e környékre menni. De akkor tiz falu népe verődik össze a kápolna körül, mert mindenki a szent mise ótalma alatt óhajtja látni azt az „elátkozott" helyet, a hol, a néphit szerint, éjfeleken gyakran önmagától kondul meg a kis harang, hogy valamely bekövetkező nagy szerencsétlenséget előre jelezzen a bűnös emberiségnek. Máskor, egész éven át csak az erdész, az orv-