Tanos Pál: Erdőzúgás, Képek az erdők világából / Budapest, Budapesti Hírlap, 1905. / Sz.Zs. 1667
Fák alatt bokrok között
12 TANOS PÁL földbe és föl a levegőbe s mJost inár mint karcsú csemeték viaskodnak egymással a megélhetésért. Vájjon melyik lesz ezek közül az a kiválasztott sorskegyelt, a mely, túlélve valamennyi testvérét, sok század múlva majd ismét egészen egyedül foglalja el az ő nagy koronájával azt az egész térséget, a mely valamikor, hosszú időn át, egyedül az ő anyjának a birodalma volt? A merre csak nézek, örömteli életet látok s dalt hallok mindenütt. Az éneklő madarak a fák tetején, a zenélő bogarak a füvek között hangicsálnak az ő túláradó érzelmeikben szüntelen. Búgnak az örvösök, turbékolnak a gerlicék, fuvoláznak a rigók, csicseregnek a pintyőkék s csattognak a fülemülék minden bokorban; a tücskök cirpelnek, a szöcskék hegedülnek és húzzák a brúgót a szarvasbogarak körös-körül. Olyan nagyszerű hangverseny az, a mit itt hallok, s olyan páratlan szinpadot látok előttem, balzsamos füvekkel és illatos virágokkal diszitetten, a milyent csakis az erdőn lehet föltalálni. Egészen lehajlott már s éjjeli nyugovóra készül a nap is, a mikor megérkezem, a sok gyönyörtől szinte elkábultan, magam is az én éjszakai tanyámra, a honnan, pár órai megpihenés után, megyek majd, még a csillagos éjben, ismét tovább, hegyeken-