Szlávik Nándor: Vadtenyésztés és vadászat, hasznos tanácsok az év minden hónapjára / nádudvari Rázsó Lajos előszavával. Berehovo , Kárpáti Vadász, 1928. / Sz.Zs. 1649

A vadászat

- 9 ­telt adhatunk — az egykorúakat kivéve — és állításuk szerint fényének tetőpontját ezen időben érte el. A kárpátok legnagyobb része akkor még belátha­tatlan nagy erdőrengetegekkel, mondhatni őserdők­kel megáldott terület volt, melyben a vadak tö­méntelen sokasága tartózkodott és habár őseink nagy igyekezet és szorgalommal űzték, kergették is a vadat, mégsem voltak képesek a vadállományt ki­pusztítani. Ezt pedig az akkori primitiv fegy­verzetnek és a vándor, nomád életet kedvelő őseink­nek köszönhetjük, akik egy-egy területen csak rövid időre telepedtek le. A leggyakrabban előforduló vad, mely benépesí­tette a régi kárpáti rengetegeket, a sikság nádasait, mocsarait: a bölény,jávorszarvas és a medve volt. Ha mi a vadász akkori fegyverzetét nézzük, úgy köny­nyen alkothatunk véleményt magunknak árról, hogy milyen kitartás, minő szorgalom és személyes bátor­ság kellett ahoz, hogy ezekkel a vadakkal szembe­szállva felvették a harcot, hogy azokat legyőzhessék és velők élet-halálra vívjanak. A magyarok királya Mátyás, az igazságos ki­rály, nagy hódolója volt a vadászat minden nemé­nek; szenvedéllyel űzte e sportot, miért is a vadá­szati viszonyok alatta szabályozva lettek,sőt vadészterü­letei el lettek bizonyos jelek által választva más te­rületektől, ahol ő és udvari emberei, vagy tisztviselői va­dászhattak. Másokra nézve ott a vadászat szigorúan tiltva volt. Ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a főnemesek és a főpapság, — mint a legnagyobb birto­kosok — a vadászatot minden megszorítás nélkül gya­korolták. A klastromok barátai is passzionátus va­dászok voltak, miért is felettes hatóságukat igen gyakran kényszeritették szigorú rendszabályokhoz nyúlni s őket a valódi hivatásukra figyelmeztetni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom