Szlávik Nándor: Vadtenyésztés és vadászat, hasznos tanácsok az év minden hónapjára / nádudvari Rázsó Lajos előszavával. Berehovo , Kárpáti Vadász, 1928. / Sz.Zs. 1649

A vadászat

- 9 telt adhatunk — az egykorúakat kivéve — és állításuk szerint fényének tetőpontját ezen időben érte el. A kárpátok legnagyobb része akkor még beláthatatlan nagy erdőrengetegekkel, mondhatni őserdőkkel megáldott terület volt, melyben a vadak töméntelen sokasága tartózkodott és habár őseink nagy igyekezet és szorgalommal űzték, kergették is a vadat, mégsem voltak képesek a vadállományt kipusztítani. Ezt pedig az akkori primitiv fegyverzetnek és a vándor, nomád életet kedvelő őseinknek köszönhetjük, akik egy-egy területen csak rövid időre telepedtek le. A leggyakrabban előforduló vad, mely benépesítette a régi kárpáti rengetegeket, a sikság nádasait, mocsarait: a bölény,jávorszarvas és a medve volt. Ha mi a vadász akkori fegyverzetét nézzük, úgy könynyen alkothatunk véleményt magunknak árról, hogy milyen kitartás, minő szorgalom és személyes bátorság kellett ahoz, hogy ezekkel a vadakkal szembeszállva felvették a harcot, hogy azokat legyőzhessék és velők élet-halálra vívjanak. A magyarok királya Mátyás, az igazságos király, nagy hódolója volt a vadászat minden nemének; szenvedéllyel űzte e sportot, miért is a vadászati viszonyok alatta szabályozva lettek,sőt vadészterületei el lettek bizonyos jelek által választva más területektől, ahol ő és udvari emberei, vagy tisztviselői vadászhattak. Másokra nézve ott a vadászat szigorúan tiltva volt. Ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a főnemesek és a főpapság, — mint a legnagyobb birtokosok — a vadászatot minden megszorítás nélkül gyakorolták. A klastromok barátai is passzionátus vadászok voltak, miért is felettes hatóságukat igen gyakran kényszeritették szigorú rendszabályokhoz nyúlni s őket a valódi hivatásukra figyelmeztetni,