Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A nyárfa

Ez az ő tavaszi szerelmi dala. Most már csak a gerlicze és a sárgarigó hiányoznak a társaságból. Mire a fa lombja egészen kifeslik, úgy hogy a tapsoló levelek sűrű fekete árnyékot vetnek a napfényben szikrázó homokra: ők is megjönnek és ime együtt van a nyári társaság, amely tónust és jelleget ad a nyárfának és környékének. Segítenek a képet kiegészíteni az őrgébics és a zöldkánya. Az első az által válik feltűnővé, hogy a fának legmagasabb pontján ülve hallatja csettegő szavát és örökös járás-kelésben van egyik fa hegyéről a másikra, onnét a földre és megint vissza. Ugyanilyen feltűnő legény a zöldkánya is, más néven vasvarjú, ez a drága kövek színeiben pompázó madár, amelynek különös szenvedélye a kepék csúcsán őgyelegni s onnét leselkedni egy-egy kövér hernyóra vagy rovarra, amilyenből hihetetlen mennyiségek tűnnek el égszínkék tollaktól ékes és örökké éhes begyében. A nyár gyönyörei az én fám tövében és körülötte egyenesen leírhatatlanok. Ilyen édes béke nem honol a világon sehol. Az égő nap hevében lankadtan élvezi az egész természet a teljes nyugalom gyönyörét. Csak a távol láthatár mozog, amint az izzadó napban fölhevült lég hullámai vibrálnak és gyűrűzve játszadoznak a láthatár peremén. Néhanéha mozgalom támad a képben, midőn egy-egy kisebb falka vadgalamb fölkerekedik az avarpatakról, ahol teleszedte a begyét a kutyatej érett fekete magvaival. Merészen czikázó repüléssel szelik a levegőt, szárnyuk süvítését hallani a mély csöndben és suhanó árnyékaik egymást űzve és előzve futnak végig a napsütésben világító gyepszőnyegen. Ott üldögélek a nyárfám árnyékában és amint szélsebes repüléssel suhognak felém, föltámad bennem a vadász. Czélba veszem az elsőt s a lövés pukkanására holtra sebzetten bukik alá az első galamb. A többi eszeveszett gyorsasággal iramlik szanaszét, de az egyiket eléri még a másik lövésem s az is oda zuhan a gyepre holt társa mellé. így -w 85 «•>•