Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ebedi hiénák

megfigyelte ott az egyes típusokat és remekül tudja előadni az egész vadászat lefolyását. Sajnálom, hogy itt csak halvány árnyképét adhatom annak, amit ő tud produkálni, mert nem áll módomban visszaadni az ő arczjátékát, jellegző taglejtéseit és azt a remek félpalócz dialektust, amelyben ő a hivatalos jennyavadászat egyes szereplőit megszólaltatja. Hogy mi az a »jennya« az majd kitűnik az alábbiakból. Csípős őszi virradatkor a faluvégén gyülekezik a falunak hivatalos vadászatra kirendelt népe. A korábban érkezettek türelmetlenül tapognak föl-alá és fújják a körmüket. Közbenközben tánácskoznak a gyülekezet czéljáról. Egyik-másik pálinkával melengeti magában a »belső embert« és a korai italtól már is keresztbe áll a szeme. — Hát aztán komám, mit gondol kend, miért doboltatta össze a jegyző úr a sok embert? — Hát nem tudja, komámuram, hogy a határban jennyák járnak? Jennyák bizony, a gyarmati ispánt is egy csepp híjjá, hogy meg nem fogták, az esztergomi katonaság pedig két hete kergeti őket, de nem tud velük semmire se menni. — Há'szen, ha a katonaság nem bír vélük, mink fogjunk ki rajtuk, talán ezzel a botval ? Ha az az öt forint nem volna, akit jegyző úr kidoboltatott, tőlem ugyan maradhatott volna a jennyavadászat! De az anyukom azt mondta, inkább a jennyák rágják ki a belem, minthogy öt forintot fizessünk. Elgyüttem hát, már most hadd látom, merre van az a jennya! — Jennya .... jennya dünnyög egy harmadik magában, — hát aztán mi is az a jennya voltaképpen? — Jennya! Hát azt se tudja kend? Há'szen tanulta kend az iskolában, hát állat, csúnya, förtelmes állat. — Hát aztán kend Jancsi bátyám, látott-e jennyát, hogy olyan jól tudja? — Hát hogyne láttam volna öcsém, ettem is ! Mikor lent •h 63 -