Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

Az ebedi hiénák

jártam Boszniában az »okepáczióban«, annyi volt ott a jennya, akár nálunk a poczik. A kapitány kiadta parancsba, ha jennya gyün, hát csak puff le. Lőttünk is annyit, hogy nem győztük megenni, még a inzurgencseknek is jutott a pecsenyéből. — Hát aztán nagy állat az a jennya? — Nagy-e? nagy bizony, olyan nagy, akár a Bereknyey bikája. Aztán rosszabb ám, mint a tigris vagy az oroszlán, mert az csak addig bánt, a míg élsz, de a jennyának hiába halsz meg, kikapar az még a föld alul is. Ebeden is kikaparták a Sabókánét, pedig ugyancsak rusnya vénasszony volt az istenadta! Ezalatt az alapos természetrajzi oktatás alatt egybegyűlik körülbelül az egész kirendelt had. Megjelenik bíró uram is egy tekintélyt parancsoló fütykössel és néhány stüsszi vadász. A társaság tehát teljes és elkezdik az első kört bocsájtani úgy, amint azt a téli nyúlvadászatoknál szokták. Valamelyik fiatal stüsszi gyorsabb lépésre inti az egyik túlságos kényelmesen ballagó atyafit: — Ne parancsolgasson velem urficskám! — feleli vissza önérzetesen a megdorgált; — nem vagyunk mi máma megfizetett hajtók. Máma szabad nép vagyunk. Fizessen az úr három hatost, akkor akár nyakon verhet, de így majd csak úgy ballagunk, ahogy lehet. Ezek szerint az elvek szerint alakult azután ki a rend és fegyelem az emlékezetes jennyavadászaton. Néhány árva tapsifüles szorult körökbe s nagy rémülettel igyekezett a bundáját biztonságba helyezni. Az egyik polgár egy ormótlan nagy revolverrel, az ő idiomájuk szerint »lebarbérral« szerelte föl magát s mikor kitört mellette a nyúl, előhúzta a csizmaszárából a hatalmas szerszámot és oda lőtt a szomszédja lábához vagy egy arasznyira, hogy csak úgy füstölt bele az ugar. — A Ponczius Pilátusát, de csúnya, közel jött! Majd elhordta a lábam! — ordít ijedtében a megkörnyékezett -M 64 w-