Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A bor és a mámor az Ember tragédiájában

szerek élvezetére való hajlam és az általuk okozott mámor után való vágyakozás az ember őstermészetével függ össze, sőt ezen szereknek az emberi faj történetében gyakorolt jelentékeny befolyása is megállapítható. Ne csodálkozzunk tehát, hogy Madáchnál az Ádámban megszemélyesített emberiség drámai sorsának intézésében rész jut a kábító szesz démonának is. Miután Ádám mint Fáraó megutálta a zsarnokságot, de mint Miltiades még nagyobbat csalódott a népszabadságba vetett hitében, annyira elkeseredik, hogy elkíván vetni magától minden magasabb törekvést, minden nemesebb irányzatot és olyan kort kíván, amely csak a testi élvezetnek él. Fölháborodva kérdi: Aztán miért, miért is Vágynék magasra bármi hő kebel ?« Élvezni kíván csupán, mert az önfeláldozás hasztalan voltát belátta és így jelöli meg az új életirányt, amelyet választott magának: Éljen magának és keresse a kéjt; Melylyel betölti az arasznyi létet, S tántorogjon ittasan Hádes felé. Vezess új útra Luczifer, vezess, S kaczagva nézem más erényeit, Más kínjait, csak élveket kívánva. Te meg, nő, aki — úgy rémlik szívemnek — Egykor lugast varázsolál nekem A sivatagba, hogyha még fiamból Polgárt nevelnél tisztes anyaként: Bolond vagy . . . Örülj, mulass, tagadd meg az erényt. Vérpadra mostan, büntetésemül, Nem mintha aljast bírtam volna tenni, De mert nagy eszme lelkesítni birt; A renyhe élvezetekben tobzódó világ meg is valósul a következő római színben. A császári Róma erkölcsi satnyu-M 104 w