Szilárd Ferenc: Ébredés az erdőn / Budapest, Pátria, 1913. / Sz.Zs. 1642

A bor és a mámor az Ember tragédiájában

lását látjuk magunk előtt s a dőzsölő társaság beszédeiből minden nyomon kiérzik az erkölcsi elfajulás legalsóbb foka. Mi természetesebb, mint az, hogy ebben a színben nagy szerep jut a mámorító italnak. A dőzsölök egyike, Hippia dalt énekel: »Borral, szerelemmel Eltelni soh'sem kell; Minden pohárnak Más a zamatja S a mámor, az édes mámor, Mint horpadt sírokat a nap, Létünk megaranyozza . . .« Mily mesteri erkölcsrajz e röpke dal néhány könnyed sorában ! A császári Róma életét a mámor aranyozza meg, mint horpadt sírokat a nap. Az általános erkölcsi rothadást a fényűzésnek, az élvezeteknek, a gazdagságnak csillogása födi el. Miután Róma összeharácsolta a világnak minden kincseit és jogara alá vetette az egész ismert földkerekségét, léha tobzódásban élvezte a gazdagságot és a hatalmat, elbizakodásában, szertelen nagyságának érzetében megvetve minden erényt és mérsékletet. A mulatók jókedve odáig fajul, hogy beszólítják az arra vonuló temetést, felköszöntik a halottat, de az imént még daloló Hippia magába szívja a halottról a döghalál csiráit és ott hal meg a dorbézolás színhelyén, azok között, akik léha mulatságának társai voltak. A mámorból való kiábrándulást mesterileg rajzolja a költő. A lelke mélyén megrendült Ádám Péter apostolhoz menekül és űj világot álmodik magának, a tisztult erkölcsök világát, amelynek fő őre gyanánt áll a kereszt és a szeretet. Ám a keresztény társadalom sem képes megvalósítani az ideált. A szeretet vallása nevében vak és kegyetlen fanatizmus dúlja fel az emberiség békéjét, a lovagerény lassan gúnytárgya lesz s a vallási villongásokban kifáradt kor tespedésnek indul. A gondolkozás és a -M 105 »«-