Szalbek György: Vadászok könyve / Hieover után. Pest, Számvald, 1854. / Sz.Zs. 1436

MÁSODIK FEJEZET

38 mintha azon kor vadászait gúnyolni akarnám, sőt ellenkezőleg meg kell vallanunk, hogy talán több vadászszellem uralkodott akkor mint most, midőn a vadászat gyakran nem egyéb , mint egy cove r-ből felzavart róka utáni futtatás volt. Mindezt csak azért hozom fel, hogy világosabban elétiintethessem azon kü­lönbséget, melyet conditio tekintetében találnunk kell a vadászlovak közt a jelen s azon kor körülményeihez képest. A vadászatok most tizenegy órakor szoktak kezdődni, a róka már akkor megemésztette vacsoráját s kiheverte éjjeli sétáit, a cove r-ek nem oly nagyok , minők akkoriban voltak s e szerint sok motozás nélkül csakhamar reá esnek kopóink a rókára , mely is látván hogy élete forog kérdésben, a régi kor o .... g 1 á r a i-ként, midőn a többséget maga ellen lenni észreveszi, ülését odahagyván s magasra emelt farkának fehér végét mutatván, csakhamar odább vágtat. Kopóink a vadászidő kezdetekor már hasonlök szabad lélekzetük és jó c o n d i o tekintetében a billikom-futásra meg­jelenő agarakhoz, és már novemberben annyira elkészitvék a vadászatra, mint ennekelötte februárban voltak. Ennélfogva a rendes vadászatok kezdete előtt szükséges az is, hogy lovaink ahoz elkészítve legyenek, tehát hogy va­lamivel a vadászat előtt majdnem azon munkában részesüljenek, melyre a futólovak szoríttatnak, ezeknek is néhány izzasztó nyargalást (s w e a t) kell tenniök, miről ezelőtt mit sem tudtak, mert most a róka után is egy s másfél mértföldig nem csak oly sebesen kell mennie a h u n t e r-nek, mint egy két mértföldnyi futásnál ugyanannyi távolságra a futólónak, hanem még azon­felül nagyobb terhet is kell hordania és még egy-egy akadály is találkozik útközben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom