Habsburg Rudolf: Tizenöt nap a Dunán / fordította Paszlavszky József. Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1890. / Sz.Zs. 1478

Második nap

AZ EL SŐ LÁRMÁS SAS. ben ereszkedve a föld felé, a sötét erdőnek tartott; azonnal fölkeresésére indultam, de fáradozásomat az óriás fű,csalány, meg néhány tócsa meghiúsította. Mind­amellett jó darabon hatoltam be utána az erdőbe. De mind mélyebbre csalogatott az erdő homályába egy kakuk is, mely szerelmének legnagyobb hevében röp­ködött egyik fáról a másikra. A vidám legény olyan komikus volt, hogy nem mulaszthattam el, hogy egy ideig megfigyelésem tárgyává ne tegyem; fújta egy­hangú nótáját mindenféle hangnemben s a legkülönö­sebb állásokba helyezkedett. Könnyen lelőhettem volna, hanem valami sólyomféle vonta magára a figyelmemet. Előbb hosszúszárnyú sólyomnak tartottam, de mikor sok keresés után egy száraz ágon egész alakját láthattam, megismertem, hogy a feketekörmű vércse; lelőttem ugyan, de a nagy fűben ezt sem találtam meg. Egy­szerre egy ritkáson találtam magam; az alacsony erdő véget ért s egy csoport magas fa, többnyire szilfa, állott előttem. Az alsó ágak és a bokrok levelei között vilá­gosságot láttam átcsillámlani s úgy tetszett, mintha a sziget déli végén lettem volna. A magasabb fákon láttam néhány gémfészket, tulaj­donosaik azonban, hangosan kiabálva, szanaszét repked­tek ; egy merész lármás-sas ijesztette meg ennyire az aggodalmas szülőket, mely a fészkek magasságában méltóságos szárnylegyintésekkel vonult át az erdőn. A lármás-sasra ezelőtt még soha sem bukkantam és nagyon örültem, hogy itt már elterjedése körében vagyok, mert azt hittem, hogy csak jóval délibb vidé­ken fogom őt találni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom