Rodiczky Jenő: A hazai vadászat multjából és jelenéből / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1434
Szárnyasvad
50 és szalonkák elszámlálhatatlan sokasága tanyázott itten, élelmet szolgáltatva egy már kihalt vadász faj — a pákásznak. A holicsi uradalomban a XVII. század végén és még a XVIII. század elején is, a vadrucza-vadászatnak egy sajátságos neme divott az uradalomhoz tartozó kopcsányi tóban. A királyi vadászat tartott vagy 300 némileg domestikált vadruczát, melyeket rendesen etettek. Ezek a ruczák időnkint portyázásra indultak s a magukkal csalt vadtársakkal ismét beszálltak a tóba. Ott aztán juliustól deczemberig háló alatt elevenen megfogták a jövevényeket Az 1814-iki évben például 15,000 darab vadruczát fogtak a kopcsányi tóban. A középkori irók fáczántenyésztésröl is emlékeznek s ha tényleg mindenütt fáczányosok léteztek, a hol ily féle jelzéssel a térképeken találkozunk, akkor valóban nagy terjedelmű lehetett ezen tenyésztési ág. Különben magában a kis Mosonmegyében, a XVIII. században Féltoronyban, a M.-Óvár melletti Lóvár erdőben, Lébeny-Szentmiklóson és Oroszvárott voltak nagy fáczánosok. Hogy Erdély keleti határszélén vad pávák találtattak, azt feljegyezte Heltai. A háromszéki Páva község is állítólag a havasain tenyészett páváktól vette nevét, melylyel az ottani lakosok Moldovába kereskedést űztek. Állítják azonban másfelöl, hogy páva néven a siketfajd értendő. De azért mégis nehéz megérteni, mért vadászgatnak nálunk fáczánra, vadpulykára, de pávára nem. Pedig hát nem volna utolsó mulatság, ha legalább is a Sonntagsjägereink durranthatnának le egy-egy him-pávát, hogy akárcsak a khinai mandarinok, farktollaival ékesítve térhetnének haza a diadalmas vadászatról; mert hát tudvalevő dolog, hogy Hohenlohe herczeg nem engedi át az ö keservesen felnevelt és féltékenyen örzött 9 darab amerikai bölényét a Javorinában. Különben a győri püspökséghez tartozó szanyi uradalom (Sopron-in.) jelenlegi erdömestere kísérletet tett a páváknak erdőben való vadon tenyésztésével. Egy himet és 2 tojót bocsájtott szabadon, melyek száma 32-re szaporodott s ezek között voltak olyan díszpéldányok is, minőket ritkán lehet látni. Teljesen azonban el nem vadultak, csak abban az időszakban, midőn a fiatalokat vezetik s őrzik, igen vadak és a legsűrűbb bozótokba bujkálnak el. A fiatal pávák éppen ugy, mint az öregek, a tél viszontagságai ellen szokatlan kitartóak voltak s azonfelül még a legnagyobb hidegben is éji nyugvóhelyül a legmagasabb fákat választották ki. Az erdőben vadon nevelkedett fiatal pávák husa természetesen igen puha és ízletes.
