Rodiczky Jenő: A hazai vadászat multjából és jelenéből / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1434

Agarászat

Agarászat. Miként a solymászat ősrégi sport, az agarászat első kezdetei is a mythosz homályában vesznek el. S miként a Turul nemzeti madarunk, az agárról is állíthatnék, hogy nemzeti ebünk, a mely honos volt a fejedelmi palotában és a nemesi kúriában egyaránt, a melynek elmaradhatlan tartozéka volt hosszú évszázadokon át, a mig egy ridegebb kor le nem döntötte a galambduczos udvarházat és száműzte az agarat. Ha nem volna e nemzetségnek dombszögi és bugaczi Mokány Bérezi ur «Szellö»-jében egy irodalmi képviselője : talán nem is emlegetnék többé azt a szikár nyalka ebet, legfölebb egy német zoologus, a testes mopszlik, mogorva doggok, löcslábu tacskók, fashionable foxhound-ok lelki örömére; konstatálva, hogy az agár kihalt, akár a mammuth és a kivi-kivi. Lelkem mindazáltal visszaszállong a messze múltba, hogy keresse az agár dicsőségét. Pihenőt tart Egyptomban, hol négyezer évvel Krisztus sz. e. a Shefra-dinastiának egyik gyönge liliomszála, karcsú agarának okos fejét simogatja. S a hogy látom az agár képét a mayduni Niastán, önkénytelenül felvillan agyamban a kérdés: váljon mi volt a neve az egyptomi királyleány agarának, Cziczke, Pille, Szélvész, vagy talán Villám. . . De nem akad Ebers, a ki erre felelni tudna. Nagy nemzeti fejedelmünknek, Bethlen Gábornak — bár maga ritkán vadászott — a két kedvenczén: a «Kormos»-on és «Hóká»-n kivül mindig volt négy-öt palotás agara. Ezeket apródja Kemény János, a későbbi fejedelem, sajátkezű leg etette. 1. és II. Bákóczy Györgyök levelezéseiből kitűnik, hogy mind a ketten passzióval űzték az agarászatot. Például 1640. évi augusztus 14-dikéröl azt irja a fejedelem ifjabb Rákóczy Györgynek: «Az agarad itt vagyon, nemsokára