Nagy-Ölvedy Károly: A fácántenyésztés / Pest, Khór és Wein, 1869. / Sz.Zs. 1499

1. §. Hona, leírása s szokása a fácánnak

— 2 — jainkat ékesiti, valamint hogy izletessége által legnagyobb dísze asztalainknak. Tollazata különös színpompával bír, nyakszirt és báttollai gyönyörű aranysárgák mint meganynyi aranycsíkok, épen ezen tollak csüngőszállai nyakán valamint Tején aranyzöldbe, kék és ibolyaszinbe átjátszók ; fénylő vörös szín terjed el hátán farán és mellén, szárnyai barnák, fehéres sárga tollakkal, hasa pedig fehér; farkának felső borító tollai kisebbedő nagyságban, fonal szerűen végződnek ; tizennyolc toll képezi farkát mely igen hosszú; a közép tollak nagyobb hosszúsággal bírnak, mint a többiek melyek annál rövidebbekké lesznek, minél közelebb állanak oldal felé, a 12 kőzéptoll keresztbe feketével csikóit. Nyak és fartollai szívalakulag vannak kiöblösödve, mint néhány toll a páva farkában. Szemei skárlát vörös szinű húsos bőrrel környezvék, két arauyzöld szinű tollnyaláb emelkedik párzás idejekor fülei fölött, és a madár ezen jókora nyílású szervet más tollakkal, melyek körülötte állanak tetszése szerint elzárhatja; mindegyik lába rövid és hegyes szürkésbarna szinű sarkantyúval van fegyverezve; lábujjai széleseb bőrrel egymással összekötvék, a mint azt a közönséges futómadaraknál találjuk ; csőre halvány szaru színnel bír, s szemei szivárványhártyai sárga sziuüek.