Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682
I. Bevezetés - 2. Az idomitási módszerek és ezek méltatása
kellő képesség és fogékonyság, csak legyünk az idomitásnál következetesek; alkalmazkodjunk az állat természetéhez, s a helyett, hogy türelmünket veszítve, indulatunktól elragadtatni engednők magunkat: kellő nyugodtsággal és szigorú következetességgel végezzük az idomitást. Ha valami tízszer nem is sikerül, tizenegyedikszer sikerülni fog. Az állat is érez, észlel és következtet; házi állatainknál a primär ösztönöket a secundár ösztönök, melyek már a szellemi intelligentiának az eredményei, mindinkább háttérbe szorítják. Az állatnál, miként az embernél, az elméletet a gyakorlat, a reflexiót a megszokás előzi meg. A nevelés alapját az engedelmesség képezi; de az engedelmesség a szabad akarat kifolyása; tehát mindaddig, mig az állat reflexióra nem képes, mig szabad akarata hiányzik: az engedelmességre kényszer által szorítandó. A gondolkozni még nem képes fiatal állatnál szabad akaratot nem tételezhetünk fel s éppen azért a reflexióra még képtelen állat, éppen ugy mint a gyermek, csak kényszer által akadályozható meg abban, hogy érzéki ösztöneit, vágyait ne kövesse. Kényszert alkalmaz a természet is. A vadállat érzékenyen bünteti fiait, hogy ez által a veszélytől és bajtól óvja. Ezen szülői kényszer fejleszti ki a fiatal állatban a szülői és nevelői gondosság fogalmát; ebből jön létre a regaszkodás és szeretet, miket, mint az önkéntes engedelmesség alapköveit, a természet a »társulási ösztön« alakjában oltott be a magasabbrendű szervezetekbe. A kényszer és fenyítés jogosított és hathatós voltát senki sem vonja kétségbe a gyermek nevelésénél, pedig az ember szellemileg hasonlíthatatlanul fönnebb áll mint bármelyik állat. Miért