Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

I. Bevezetés - 2. Az idomitási módszerek és ezek méltatása

mellőzzük tehát a megfelelő kényszer alkalmazását épen a vizsla idomitásánál ? Neveljük a fiatal vizslát ugyanazon elvek szerint mint az embert s biztosan czélt fogunk érni; kényszer és fenyités kiegészítik egymást: a kényszer hatásában büntetés és a büntetés módja a kényszernek. Ebben van a fenyités czélszerüsége; a fenyítéssel kényszeritjük valamit tenni, vagy nem tenni s ezáltal a fenyités czélját a hibázónak tudatára hozzuk. A hiba következménye a büntetés; de a büntetés csak akkor vezet czélhoz, ha a hibát rögtön követi. A fenyités alkalmazkodjék az állat szellemi és testi fejlettségéhez, birjon psychikai alappal s ennek következtében hasson első sorban morális erővel. Tehát önként következik, hogy alatta nem a verést, éheztetést, kikötést és más hasonló tortúrákat értek, melyeket nálunk ugy látszik a parforce-idomitással azonosítani szeretnének! Ezekből kifolyólag a legjobb idomitási módszer tehát az, mely alkalmazkodva a vizsla intellektuális fejlettségéhez, fokozatosan és következetesen halad előre ; a legegyszerűbb gyakorlatból kiindulva, ugrás nélkül megy át az összetettre, a könnyebbről a nehezebbre, a nélkül, hogy más kényszereszközt használna mint a szabadság megvonását, a pórázt és a korallt. Ez az Oswald-féle módszer, melyet Wörz a jelenlegi viszonyoknak megfelelöleg dolgozott át. A partforce-idomitásnak még más árnyalatai is vannak. Egyesek a lánczratevést és ezzel a szabadság megvonását mellőzik; de a korbácsot és a pálczát rendszeresen alkalmazzák. Ezen módszer hátrányai között, nem is szólva a verés absurd voltáról, nem 26