Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

A nagy szikesen

A NAGY SZIKESEN. I ! /\DjENEKÜLTEM az emberek közül. Kint kóborlok a letarolt mezőn, a sivár avaron, kiégett tarlón, sziV kcs parlagon s még messzebb iparkodom, ki a nagy szikesre : a magányban keresni «az ember«-1. Minden diszétől teljesen megrabolt már a mező. Letörve a tengeri; csonka szára apró czövekként mered a dohánynak s a meddig a szem csak ellát, a mező legmagasabb növényzete a szikes legelő felé előttem futó szántás és tarló mesgyéjének kiégett, zörgő füvében sorfalat álló napraforgók. Busán lehajtott fejjel, elhagyatottan állanak, szinte esdekelnek egy-egy virágjukon megpihenő madárka vagy bogár után. Hostos, SZÍVÓS, öles száruk annyifelé dől, mered, görbed, ahányan vannak. Egyik egyenesen felszalad az égnek, a másik majd hasravágódik, a harmadik hétrét görnyed. Mások összedugják bólogató nagy fejüket, mintha fodros, főkötős nénikék sugdosnának egymásnak. Taligakeréknagyságu tányérvirágjukat ezernyi mag súlya huzza a föld felé. Hiába iparkodnak, erőlködnek az éltető és érlelő nap felé fordulni, Makav : Verőfényben.