Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

A nagy szikesen

74 A NAGY SZIKESEN'. sárga, fodros, nagy fejük mind a földre bámul. Az birja el legkevésbé a fejét, a melyiknek a szára legmagasabbra iparkodott. Csakhogy a napraforgók stréberjeinek a feje nem üres, hanem érett magtól sulvos. O J Tikkasztó a hőség; nyomasztó csend honol a mezőn. De a csendet keresem. Inkább még letérek a lelegelt és a nap izzó sugaraitól ropogóssá pörkölt tarlóról is, hogy még a lépteim alatt recsegő, száraz szalmatorzsa zaja se zavarja a fenséges csendet. S most itt bukdácsolok a nehéz szántás alig porhanyó, kemény rögei közt. A mezőig a czivilizáczió ölén, a falu vert utján jöttem ; most a paraszti földeken bandukolok, hogy majdan megpihenjek a fenséges vad pusztaság, a «nagy szikes» magányában. Sietek a mesterkélt és mesterséges világból a természet igaz mivoltába. Előttem siet egy megzavart nyúl is. A czivilizáczió tehát ezt még a paraszti földön se hagyja nyugodni, ijedten veti fel magát a barázdába vaczkoll fekhelyéből s fehér tükrét mutatva, hátracsapolt füllel fut ki a világból. IIa oda nem pillantok, neszét se hallanám. Messze ugrott. Az irháját féltő «örök gyáva» rég megpillanthatott már a fedezetlen mezőn; nem is dörrentek utána, úgyis hiába volna. De meg minek is volna ezt a fenséges csendet hiábavaló puFoglalással megzavarni. Az önkéntelenül lekapott fegyvert minden izgalom nélkül vetem a vállamra. Bandukolok tovább. A barázdában iramodó nyúl fürdőző fogolycsapatol ver fel, a mely felrezzenvén, nagy félkörívben, zúgva kanyarodik mögém. Rémülten csapódik le a falka. «Pusztai belyár»-ok lesnek rájuk, három vércse kóvályog, vijjog felettük. Nem mennek messze otthonuktól; olt futnak a mesgyén végig. Látom, nieg-niegállnak s ügyelve nyújtogatják ki fejüket az aszott gazból. A nvuhnaina kivételesen mintha hüllen lenne vaczkához. Egypárszor fülelni leült ugyan, de csak megint felvetette magát s a szántás széle felé tart. De nemhogy kisebbednék a távolság miatt; sőt mikor a szántás szélén megül, a mező enyhe domborulása