Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410
Erdőzúgás
60 EHÜOZUGAS. totl szántás porhanyós felülete hűen beszámol minden látogatóról, mely az erdő felé vette útját. Lássuk csak a vendégkönyvet. Mit beszélnek a nyomok? Ott vállolt a szántáson keresztül egy nyulfi; egyenesen az erdőbe vezetnek a nyomok. A másik tapsifüles pedig odabent bizonyosan megneszelt valamit, mert kikanyarodott a szántásra, egy pillanatra mintha megült volna, s azután a futó szeder tüskés labyrinthusa alatt ismét becsúszott az erdő mélyébe. Xem tudott megválni a hűs völgyhajlatok ezer rejtekétől. Magam is befelé készülök; testem lelkem pihenésre vágyik. Szekérút kanyarodik be az erdőbe. De már rég nem jártak rajta. Bejáratát néhány üres kalászos rozs őrzi. melynek magvát vihar hordta az erdőszélbe. A mély kerékvágás nyomát is helylyelközzel kiverte már a fű s a messzefutó kóbor szederinda kereszLülkuszott a begyepesedett uton. Favágók jártak rajta a télen, nem zörgött azóta erre kocsi. Fgy poczakos pók is most szövi hálóját az uton keresztül. Földi szeder, tüskerózsa s galagonyabokor sürü szövevénye megszükitette a járatlan utat, mely fölé smaragdzöld boltozatot vert a teremtő keze. Mélyen belátok az uton az erdő szivébe. Ugy vágyódom, ennek az igaz, természetes, hamisítatlan szívnek közelébe jutni. De magam se a szekérutal választom. Xem bolygatom a pókot munkájában. Ott, a hol legközelebb érem, nekivágok az erdőnek. Szinte keresem, hogy ma testemet is megtépázza valami; talán ez elfeledteti lelkem sebeit. Kuszált földi szederbokor állja el utamat. Az erdő határőre. Nekivágok. Nem ereszt. IIa fejem fölött félrehajtom egy tüskés indáját, három is belekapaszkodik a lábam szárába. Megmarkolnám, hogy lefejtsem a tövis bilincsét. Nem lehet. Minden tüskéjét fegyverbe szólítja. Felszisszenek. Megvérezett. Megvertem visszavonulok s más kevésbé őrzött pontot keresek, hol behatolhassak. Itt piroslik egy csepp vér ujjam hegyén. Egy csepp. A véradó. Egy cseppel tehát már kevesebb lázong bennem. Egy cscppel már kevesebb tér vissza csordultig Leli szivembe. De a tövis, a tövis nem ujjam hegyében, hanem szivemben maradt.
