Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Erdőzúgás

ERDŐZÚGÁS. (57 Vérije borulva látom a veres fagyai bokrot is, a mely mellett végre bejutottam az erdőbe. Jobbra-balra óvatosan hajtom félre utániból a simogató ágakat s az erdőszélnek még virághimes pázsitja meglopja lépteim neszét. Most meg rezgő nyárfára kúszott vadkomló szívós karjai közé jutottam s a mint le akarom tépni a fáról, kétségbeesve kapaszkodik belé s a megijedt nyárfa nyomban hideglelést kap; aranyzöld lombozata ezüstösen reszket. Oda simul a fa karcsú derekához s ugy esd: «Nyárfám, ne hagyj. Ki ölel ezután tégedet?» Ismét én vagyok, a ki engedek. A komló és nyárfa históriája gondolkozóba ejt. Mintha ismerős volna nagyon. Végre nincs, a ki többé feltartóztasson; a mesebeli tüske kerítésen keresztülhatoltam Csipkerózsa birodalmába, s a liatal bükkös szálerdő karcsú fáinak ritkás lombozata alatt mindinkább bemélyedek a nagy erdőbe. Fogy a világosság előttem. Faóriások százados csendje s mint márványoszlopos gót templomban áhitatos hangulat környez, a melyben csak néha-néha hallatszik ütemes kopogás. «Kop, kop, kop.» Fekete harkály, a templom sekrestyése kopogtat valahol. Vagy tán ez se, csak szivem kopogását hallom? A méltóságos fák alját vastagon teriti a száraz falevél, melynek rozsdabarna szinét csak a borostyán mély zöldje enyhíti. A vizmosás fenekét nyirkos leveles tölti be. Dohos siri szag csapja meg orromat; mintha templom kriptájában járnék, mikor az alomba lépek. A fák magas koronája alatt hamvas félhomály dereng, mig kint a mezőn verőfényben fürdik minden. Ottkint meleg aranynyal, ittbent kékeszöld, sötét hideg tónusokkal dolgozott a fenséges természet mesteri ecsetje. Kint, meleg napsugár; bent, hűvös homály. Éppen, mint jómagamnál. Testem lehűlt, de szivemnek már tovább hűlni nem lehet. Hát minek jöttem akkor ide ! Még annyi napsugár sincs szivemben, hogy e hüs környezetben melegét érezhessem? Ki innen, ki c templomi áhitatos csendből az öreg erdő bükkös tisztására! Ott dereng már a szálerdő tisztása. A mély, kék árnyalat ködös homályába a rezgő lombozat közt kíváncsian be-bebukkan már egy-egy pajkos napsugár s arany foltokat fest a levelesre. Játszanak, futkosnak, imbolyognak az aranyos foltok. Hol elliin-