Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Előszó

holott épen a fehér faj az a differenciált embertípus, amely hivatva van psyche-jének mindent átfogó, önmagát fokról-fokra magasabb rendű erőre fejlesztő sajátságánál fogva ezt a planétát benépesíteni. És ugy tetszik, mintha a fehér embernek ez a gőgös önérzete jogosult volna; mert humánus és művészi törekvései némileg igazolják ezt a gőgjét. Ennek a folyománya pedig az, hogy a fehér ember a színeset alsóbb rendű embernek tartja s hogy terjeszkedési vágyában kíméletlen kegyetlenséggel pusztítja ki ezt az útjában álló embertársát. A fehér faj terjeszkedni és gazdagodni akar és mert világos tudatában van annak, hogy gazdagság nélkül nélkül nincs erő, nincs megelégedettség, nincs boldogság, sőt azt is tudja, hogy a gazdagság csak az igényeken túl való fölöslegessel kezdődik, azért mindenképen csak ez után törekszik. Ennek a törekvésnek kielégítésére azonban Európa már kicsiny; a gazdagabb, a fürgébb, az értelmesebb európai nemzetek ez okból már sok évszázad óta útra indultak és hódítottak másutt a világban. — Kétféleképen hódítottak: ugy mint az amerikaiak, a kik az autochton indiánokat egyszerűen kipusztították; vagy mint másutt az angolok, a kik a benszülött fajokat, eltekintve egynéhány mészárlástól, nem bántották, hanem hagyományaikat tisztelték; azonban gazdaságilag használták ki a benszülött népek erejét. S ezek szinte gyermekes naivitással szemlélték, hogy az angolok például a Maharadzsák gazdag országaiból minő békés nyugalommal vették ki azt a nagyon sok aranyat érő mindenféle értékeiket. Ez a könyv most egy ujabb hódítással ismertet meg bennünket. A hatalmas német birodalom a mi szegény fejünkön keresztül átlépett Kis-Ázsiába. Fegyverek nélkül hódit. Vasutakat épit, vendégfogadókat