Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Előszó

nyit. Most még tömérdek pénzt visz oda a nyomorúságban élő törökök közé - de ez a befektetés bőven meg fogja hozni a kamatokat. A német intelligencziának, a német akaratnak és erőnek a kis-ázsiai mohamedán ember ellentállni nem tud és nem is akar. Megcsodálja a német vasekéket és szántani kezd velük. A birkáit a németek számára nyirja és a gyapjút a lassan járó tevék már csak a legközelebbi vasúti állomásig viszik. Viszont ezért a finom nyers áruért a békét szerető, senkit nem bántó német „kaizár" mindenféle német / lim-lomot ád neki cserébe. Es ez jól van igy Hónaprólhónapra szaporodik ott a németség, a benszülött török nép meg szívesen látja a jövetelét; mert a németek pontosan fizetnek és szintén békét tartanak. Érdekesen mondja el ezt Lendl, amint bogarászás közben észlelte. Legelébb megjelenik egy német tudós, aki gyűjt. Ez elmegy. Utána jön a czivilbe öltözött katona, aki már rajzol; azután megjelenik néhány kereskedő és ezek azonnal munkához látnak. Adnak és vesznek, házat építenek, kertet műveltetnek; majd jön megint néhány német, velük a pap és az újságok. Mérnökök, munkások is érkeznek: harmincz, negyven év múlva kardcsapás nélkül - nem politikailag, hanem gazdaságilag Kis-Azsia a németeké! És mi ? Mi jóformán szomszédjai vagyunk ennek a Kánaánnak, mégis csak nézzük, hogy mit művel ez a hatalmas német a mi megkerülésünkkel Kis-Azsiában. Hát a nézésen felül mit csinálunk még az Istenért? Búsul a „magyar" hona állapotján ... Ez az! Nem vágok a politikába és bár ne volna igazam de érzem és tudom, hogy szegények vagyunk; megérzem és tudom, hogy a szegény ember csak nehezen lehet jó hazafi. Hát miért nem jár a mi eszünk is inkább a gazdagodáson, miként a németé?