Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

A kis-ázsiai postás

50 segiti a lovakat elhelyezni, a másik hozza a kávéőrlőt, melybe a parancsnok néhány frissen pörkölt kávészemet tesz s a míg ezeket őrlik, a harmadik katona gyorsan éleszti a hamvadó tüzet; sőt a negyedik is talál valami apró tennivalót, ha szintén otthon van. Negyedóra alatt megfőtt a fekete kávé. Valamennyien isznak belőle. Azután összeszedik a földre tett üres csészéket, újra elhelyezkednek, rágyújtanak; erre azután megered a beszéd. Néhány óra múlva megint isznak fekete kávét. Ha a vendég és a lova kipihent, megköszöni a kávét, felül és elnyargal. Képzelhető, milyen örömet okoztunk mi a szegény elhagyatottaknak, mert mi dragománunkkal és kocsisunkkal együtt hatan érkeztünk és mindjárt bejelentettük, hogy egy hétig fogunk maradni. Csakugyan nagyon szívesen láttak. Ott ültünk első este a terraszon. Változatosság kedvéért ez este magunkkal hozott kenyeret, szardinát és nyers uborkát vacsoráltunk. Czigarettáztunk és el-elgondolkoztunk. Két emberünk nagy dolgokat mesélt rólunk török nyelven. Szótalanul és csodálkozva hallgatták. Mi tudtuk, hogy rólunk beszélnek, hát szerényen meghúzódtunk a padon és néztük a holdat, meg a sziklákat és hallgattuk a zajos folyó zúgását. A derbent előtt már régen állott két szekér, befogott és már nyugtalankodó lovakkal. Az egyik szaptié is kihozta a lovát a derbentből és megnyergelte. Útra készült; azonban még nem indult; húzta, halasztotta. A parancsnok pedig időnkint fölegyenesedett és hallgatózott. A völgybe, lefelé az útra irányította figyelmét. — Azután megint beszélgettek. Vártak valakit; elhallgattak s majd megint folytatták. Egyszerre az egyik szaptié megszólal és jelenti, hogy jön az adanai posta. Mi még nem hallottunk semmit. De azután a messze távolból csilingelés ütötte meg fülünket; majd hangosabban is szólt a sok apró csengetyü harmonikusan egybevegyülő szava. A karavánok csengőit mérföldekre el lehet hallani a sík felföldön. Minden teve nyakán lóg öt-hat nagyobb csengő és az oldalán apró csengetyü vagy száz is. Mindezek akkordokban, távoli zeneként egybehangzanak, a mint lassan lépeget az állat. Mindenik karavánnak más-más a zenéje. Az emberek és az állatok ismerik e hangokat és tudják, mely uton járnak a vándorok. Az uton lévő kocsik is tele vannak apró csengetyükkel és oly száraz e kocsik fája, hogy miként a hegedű száraz fája,