Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

A kis-ázsiai postás

49 Most karavánoknak és szerény vándoroknak utja ez. Hajdan hadak utja volt. Perzsák és más régi népek ezen törtek be Kelet felől Anatoliába és viszont végig haladt rajta Nyugat felől jőve nemcsak egy keresztes sereg, hogy Szíriába jusson. És a hol legszűkebb a völgy és szikláéi sziklaéllel áll szemben, ott valóban óriás kaput alkotott a természet, melyen át csak a folyó vize jut s az útnak hosszú kőhidat kellett föléje építeni. A kőhid alatt kis patak torkollik. A magas oldalakból törmeléket hordott alá, gátat emelt és feltöltötte a völgy egyik behajló oldalát. Csak annyira, hogy megfogamzott rajta egy kis növényzet, néhány fa meg bokor. És ide építették Tsiftehant. Különben négy ház az egész telep. Az egyik a derbent. A török kormány háza ez. Elég rendes földszintes épület, széles, fedett terraszszal. Két szoba és egy istálló van benne. Az egyik szoba az utasoké, a kik itt akarnak hálni. A másik a négy kiszolgált katonáé, a ki zsandárként őrzi az utat és az egész völgyet. A parancsnokuk, egy nyugalomba vonult tiszt, külön kis házikóban lakik. Az istállóban öt ló áll rendelkezésükre. Oldalt az út mellett van még egy istálló, az utazók lovainak szánva és lejebb, a hegyoldalból lerohanó patak alatt egy kis vízimalom, mely azonban most elhagyatott. A parancsnok komoly öreg űr, a ki mindig nyugodtan beszél és cselekszik. Naphosszat ül a terraszon és czigarettázik. A zsandárok család nélkül élők, jóravaló, derék törökök; nagyon, nagyon szegényesen élne, fogyatékos ruházatban járnak, de hűségesen teljesitik szolgálatukat: fölváltva fölfelé, meg lefelé is bejárják lóháton a völgyet. Különben ők is ott ülnek a terrászon és czigarettáznak. Ha vendég érkezik, valamennyien megörülnek. Mert a török mindig örül a vendégnek. Éjjel is fölkel, hogy befogadja és szeret beszélgetni órahosszat semmiségekről. Ez a négy szaptié pedig már rég kifogyott, mindig csak egymás között beszélgetve, a semmiségekből is. Az érkező, ha török és ismeri a török szokásokat, a lépcsőfokon leteszi papucsát, szót sem szól, belép a terraszra s leül az alacsony padra. Ha már elhelyezkedett és kényelmesen hátradűlt, akkor megszólal a parancsnok — a derbent-effendi — és köszönti hangos szóval és homlokra emelt kézzel. Ezt viszonozza a vendég, a kit — ha jóravaló embernek nézik — azonnal meg is kinálnak czigarettával. Az egyik szaptié ezalatt